Adott egy nagynak mondható színpad, három zenész valahol a backstage-ben, a rohangáló roadokkal megpakolt színpadon egy mikrofonállvány, ami “úgy” van beállítva, a mikrofon picit lefele néz. Több, mint tízezer ember a színpad előtt, akik tudják, mit jelent ez, és a 23 órai kezdés előtt felfokozott hangulatban várják a jól megszokott, már sokat hallott mondatot:

“We Are Motörhead. We Play Rock’ N’ Roll!”

Ez a nyitány bizony immár 30 éve elhangzik, néha picit megfűszerezve még egy-két szóval, de a lényeg sosem változik. Így van ez a Motörhead zenéjével is, mindenki tudja, mire is lehet számítani, igazából valahol minden lemez ugyan olyan, a Motörhead talán az egyik legkiszámíthatóbb zenekar, ami létezik ezen a Földön. Azonban ők ezt jól csinálják. Kiemelkedően jól. Valami fura oknál fogva ennél a csapatnál nem érzékelhető a fáradás jele, pedig bizony megtehetnék akár azt is, hogy félholt állapotba kerülnek, ötévente kiadnak egy újabb best of lemezt, 6 évente csinálnak egy koncertet, és röhögnek a közönségen. De ők nem ezt teszik. Játszanak, lemezeket készítenek, ráadásul meg kell hagyni, elég jókat - a 2000-ben kiadott We Are Motörhead óta egyre jobbakat - a kilencvenes években szerintem csináltak 1-2 gyengébb lemezt is, bő tíz éve azonban ismét a csúcson vannak a stúdiólemezek tekintetében is.

Aztán megjelent ez a három ember a színpadon - Phil Campbell, Mikkey Dee és Lemmy Kilmister. Csak hárman vannak, és csak zenélnek, semmi extra körítés, mindössze a sokak által jól ismert számok, ezek közül egy-kettő az utolsó, Motörizer lemezről, mellette a számtalan metal - rock and roll klasszikus, amin generációk nőttek fel, és a mai napig éppúgy megállják a helyüket, mint mondjuk 1979-ben és 1986-ban.

Lemmy nem öregszik. Illetve igen, de a koncert után többen is megállapítottuk, hogy egyre jobban néz ki. Pedig ami mögötte (vagy inkább a vérében) van: alkohol, drogok, csajok, és jelenleg is évente 200 napot (!) vannak úton, hogy esténként koncerteket adjanak, ráadásul Európában. Persze kevesebbet mozog már, mint régen, és már nem hajtja annyira hátra a derekát a Lemmyre szabott mikrofonállvány előtt sem, ettől függetlenül valami olyat ad nekünk, amit sokan már akár tíz év zenélés után sem tudnak.

Persze, a klasszikus felállás volt a legjobb, azaz amikor Lemmy Kilmister, Phil “Philthy Animal” Taylor dobos és “Fast” Eddie Clarke gitáros alkotta a zenekart. Ekkoriban születtek az olyan Motörhead klasszikusok, mint az Overkill, Ace Of Spades, melyek nélkül nem is érhet véget egy Motörhead koncert. Így volt ez most is, a két említett lemez címadó számai alkották a ráadást, és talán a legnagyobb ovációt ezek a dalok eredményezték a koncerten.
A minőség és a mennyiség tekintetében egyaránt száz százalék volt a buli, ők már tudják, mennyit kell egy alkalommal játsazni, és azt is, hogyan! Ízesen, erőtől duzzadtan, mosolyogva és lelkesen! Mikkey Dee valóban óriási dobos (a magassága mondjuk annyira pont nem), ahhoz képest, hogy a Motörhead zenéjéhez nincs is szükség ilyen technikás játékhoz - mondjuk az utóbbi lemezek jóval metálosabb hangzásához egyértelműen kiválóan passzol. Élőben pedig egyszerűen elementáris, ahogy ott ült a magasított dobszerkónál - na jó, nem ült, inkább “ugrált”, folyton a szanaszét szálló haját lehetett látni a két dobütő mellett, talán ő volt, aki a legtöbbet mozgott ezen az életre szóló koncerten.

Sajnálhatja, aki nem volt… ez olyan “látni és meghalni” élmény, egyszerúen ha valaki szereti a rockzenét, egyszer meg kell róla győződni, hogy mi is az, milyen, amikor valakik teljes hitelességgel csinálják ezt - egy 65 éves kapitány vezetésével!

Motörhead koncertfotók / Hegyalja Fesztivál 2010.

 

Motörhead setlist - Hegyalja Fesztivál 2010:

• Iron Fist
• Stay Clean
• Be My Baby
• Rock Out
• Metropolis
• Over The Top
• One Night Stand
• Guitar Solo
• The Thousand Names Of God
• I Got Mine
• Cradle to the Grave
• In The Name Of Tragedy
• Just ‘Cos You Got The Power
• Going To Brazil
• Killed By Death
• Born To Raise Hell

Ráadás:

• Ace Of Spades
• Overkill

Koncertplakát

A Skinny Puppy nevét azt hiszem, nem sok ipari szakadárnak kell bemutatnom. Az indusztriális műfaj kedvelői körében nagy tiszteletnek örvendő, mai napig aktív, izgalmas zenét produkáló csapat érdemei vitathatatlanok nem csak az electro-industrial, hanem úgy általánosságban az elektronikus zene berkein belül is.

Szürreális hangzás töménytelen mennyiségű hangmintával, energikus, lüktető és önmagában is vizuális zene, amit az 1982-es megalakulás után a nyolcvanas évek végére kultikus státuszba lépő zenekar alapítója, cEvin Key hangszobrászatként jellemzett - valóban, ez a kifejezés tényleg jól lefedi a Skinny Puppy fantáziadús, teljesen egyedi, a szintetikus és organikus eredetű hangokat, ritmusokat, éneket és groteszk üvöltést egy hatalmas zenei megalit kisebb-nagyobb építőköveiként felhasználó művészetét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy zenészgenerációk nőttek fel a Skinny Puppy bizarr, electro-industrial alaplemezein. A zene szerintem úgy 1987 körül kezdett igazán kiteljesedni, és a Cleanse Fold and Manipulate, VIVIsectVI, Too Dark Park és Last Rights lemezek jelentik a csúcspontot az életműben.

Az idei nyár meglepetése, hogy az 1986-os, Fekete Lyuk-béli koncert, majd két Szigetes fellépés után végre ismét egy klubkoncertet adnak Budapesten, a Diesel Clubban 2010. Augusztus 19-én az Industrial Fusion / Negative Art közös szervezésében.

Kedvcsinálónak pedig legyen itt egy-két koncertvideó korábbi budapesti és nem-budapesti Skinny Puppy fellépésekről.

A kezdeti időszakban a Skinny Puppy tagja volt Bill Leeb is, aki a nyolcvanas évek közepén megalakította a Front Line Assembly-t, és számtalan további zenei project fűződik cEvin Key, a The Process lemez megjelenése előtt elhunyt Dwayne R. Goettel és Nivek Ogre nevéhez, a teljesség igénye nélkül néhány közülük:

• Doubting Thomas - cEvin Key, Dwayne R. Goettel csinálta 1990-ig, koncepció: nem létező filmekhez írtak zenét
• Hilt - cEvin Key, Dwayne R. Goettel, Al Nelson
• Cyberaktif - cEvin Key, Bill Leeb a Front Line Assembly-ből, Dwayne R. Goettel
• Download - egyik legnagyobb személyes kedvencem, cEvin Key, Mark Spybey (Zoviet*France és Dead Voices On Air), Phil Western, Genesis P. Orridge (Psychic TV, Throbbing Gristle), Dwayne R. Goettel
• PlatEAU - cEvin Key, Phil Western, Anthony Valcic, Karin, Tim Hill
• Will - Rhys Fulber, Chris Peterson a Frontline-ból és az SP tagok projectje, amiben azt próbálták bemutatni, milyen lenne a Skinny Puppy zenéje, ha a FLA-t megalakító Leeb marad a csapatban
• The Tear Garden - cEvin és Edward Ka-Spel, a The Legendary Pink Dots pszichedelikus fenoménja és a teljes LPD legénység, de Dwayne is tagja volt a mai napig aktív csapatnak. Cevin többször szerepelt már a Legendary Pink Dots lemezein is.
• ohGr - Ogre, Mark Walk, viszonylag közel áll a későbbi Skinny Puppy lemezek hangzásához
• cEvin Key / szólólemezek: Music For Cats, Ghost Of Each Room, The Dragon Experience

További ismerkedéshez ajánlom a magyar Skinny Puppy rajongói oldalt, ahol a biográfia és az aktuális hírek mellett számtalan bootleg videó, audió áll a megátalkodott fanatikusok rendelkezésére: SkinnyPuppy.hu

Skinny Puppy diszkográfia:

1984 - Back and Forth
1984 - Remission
1985 - Bites
1986 - Mind: The perpetual Intercourse
1987 - Cleanse Fold and Manipulate
1987 - Remission and Bites (az első két Skinny Puppy lemez újrakiadása)
1988 - VIVIsectVI
1989 - Rabies (a lemezen a Al Jourgensen gitározik a Ministry-ből)
1990 - Twelwe Inch Anthology (kislemezgyűjtemény)
1990 - Too Dark Park
1991 - Ain’t It Dead Yet? (Koncertfelvétel 1987-ből)
1992 - Last Rights
1992 - Back and Forth Series 2
1996 - Brap - Back and Forth Series 3-4
1996 - The Process
1998 - Remix Dys Temper (Autechre, Adrian Sherwood, KMFDM stb. remixek)
1999 - The Singles Collect
1999 - The B-Sides Collect
2001 - Doomsday: Back and Forth Vol. 5 Live in Dresden (Koncert - Doomsday Festival 2000)
2002 - Puppy Gristle (Genesis P-Orridge a Psychic TV-ből, Chris Carter a Chris & Cosey-ből)
2003 - Back and Forth 06Six
2004 - The Greater Wrong Of The Right
2007 - Mythmaker
2007 - Back & Forth 7