Igazi kuriózumnak lehetünk fül- és szemtanúi Budapesten, 2010 Február 20-án, ugyanis az Ulver tiszteletét teszi hazánkban. Már önmagában az is kuriózum, hogy az Ulver koncertet ad, hiszen 1993-as megalakulásuk óta elzárkóztak az élő fellépésektől (tudtommal még a kezdetekben volt 1-2 koncertjük) – egészen az idei év májusáig, amikor is egy Lillehammeri irodalmi fesztiválon felléptek, ami nem maradt egyedi eset, hiszen ezt követően több Ulver koncert is volt a nyár folyamán –  ezekről egy kiváló, kifejezetten az Ulver munkásságáról szóló magyar blogban olvashattok bővebben.

Az Ulver előtt egyébként a VoidOvVoices fog fellépni, ami nem más, mint Csihar Attila egyszemélyes projectje, és a Merzbow “tagsága” is szokott szerepelni vele élőben.

A korai Ulver: Bergtatt, Kveldssanger, Nattens Madrigal

Az Ulver indulásakor még a Black Metal műfaj legjobb művelői közé tartozott, folkos, atmoszférikus, vagy éppen nyers és rideg lemezeik számtalan mai csapatra voltak nagy hatással. Az első három lemezt lényegében egy trilógiát képez, ami a kilencvenes évek végén megélt egy limitált újrakiadást is (3 LP, 3CD a Century Media gondozásában). Ami mindhárom lemezre igaz, hogy nem válik fárasztóvá, unalmassá és erőltetetté – pont annyi jól megírt szerzemény foglal helyet egy-egy korongon, amennyi teljessé és élvezetessé teszi azt, a lemezek hossza egyik esetben sem haladja meg a háromnegyed órát (véleményem szerint kevés zenekar van ebben a stílusban, aki ezt észreveszi, és nem zsúfolja tele a lemezeit).
A minőségi artwork pedig megér egy külön misét, a három lemezt három gyönyörű, a zene hangulatához tökéletesen illő festmény kíséri.

A trilógia egyes lemezei három, hangulatilag lényegében ugyanazt visszaadó, a formaiságot illetően azonban különböző alkotást rejtenek. Az Ulver legelső nagylemeze, a Bergtatt igazi atmoszférikus, a norvég tájat felidéző black metal lemez volt, ahol a zúzósabb, nyers, egyéni felfogású fekete fém és a hangulatos, atmoszférikus-folkos zenei elemek tökéletes egységet alkotva kalauzolták a hallgatót Észak világába. Számomra ebben a stílusban mai napig az egyik legerősebb lemez, amit a számtalan követő is igazol.

Az Ulver második lemeze a Kveldssanger, ami elejétől a végéig hangulatos, akusztikus zenét rejt, “régi korok” elnyűhetetlen zenéjét, ami még nagyon sokáig megállja a helyét, mondhatnám azt is, hogy nem fog rajta az idő. A Kveldssanger lemezen sorakozó szerzemények a black metal, és más “rock – metal” alapú zenék (de hülyén hangzik az Ulver esetében rock, metalról beszélni…) stíluselemei nélkül is tisztán visszaadják azt a hangulatot, amit pl. a Bergtatt nyújt a hallgatónak, ráadásul hallgatásakor már érzem  a fenyőszagot is… Talán a Kveldssangerre lehetne elmondani, hogy a legnagyobb hatású Ulver lemez a trilógiából, számtalan későbbi csapat zenéjén érhetjük tetten ezt a zenei formát (jobb esetben több, mint formát), nem egy black metalt játszó csoportosulás kezdett el akusztikus lemezeket kiadni – a legjobb példa talán az Empyrium, akik a második lemezüktől kezdve szintén ezt a zeneiséget képviselték.

A trilógia, és az Ulver pályafutásának utolsó black metal lemeze a Nattens Madrigal, ami annak idején eléggé meglepte a zenekar kedvelőit, ugyanis egy nyers, végig teperős, kissé szakadtul szóló anyag került ki a norvég farkasok műhelyéből. Kissé a kritikák is visszafogottabb lelkesedéssel szóltak az Éji Madrigálról, engem mondjuk hidegen hagyott, ki mit mondott róla, mert ez is egy tökéletes lemez lett, méltó állomása annak az Útnak, amit a Bergtattal megkezdtek. Nyers, hideg, mint a süvítő északi szél, de az az atmoszféra, amiért a korai Ulvert szeretjük, éppúgy jelen van benne – ráadásul egy sajátos dallamvilággal, kortalan zenével.

Az Ulver metamorfózisa

A trilógia után az Ulver zenéje némi csend után a többség számára meglepő fordulatot vett, az új iránnyal részben az elektronikus és kísérletezős  zenék felé tartó útra kanyarodtak,  persze sajátos megfogalmazásban, amit egyesek néha túldicsérnek – túlhangsúlyoznak, míg mások művészkedésnek vesznek. Persze kétségkívül művészi, amit csinálnak, és ez természetesen sok embernek tetszik, míg másoknak visszatetsző a jelenség – mindenesetre annyi biztos, hogy közömbösen képtelenség az Ulver újkori munkásságára tekinteni. Jómagam pozitívan viszonyulok hozzájuk, bár a kísérletezősebb zenéket jól ismerve számomra nem annyira experimentális, mint amennyire sokan beállítják, de véleményem szerint nem is ez a lényeg – sőt, szinte egyáltalán nem is lényeges – sokkal inkább az, hogy egyszerűen színvonalas, jó zenét csinálnak, amit nehéz konkrét stíluskeretekbe gyömöszölni. Persze eleinte mondogatták, hogy “drum & bass, meg triphop” – ebből kb. annyi igaz, hogy a két említett műfaj stíluselemei is felbukkantak főleg a zenei váltással érkező William Blake: “The Marriage Of Heaven & Hell” művét feldolgozó nagyszerű duplalemezen, vagy az azt követő Metamorphosis EP és Perdition City, az Ulver munkásságában újabb kapukat nyitogató kiadványaikon.

Koncert előtti ízelítőnek pedig álljon itt némi audiovizuális bemutató:

Folyt. köv.