Pozvakowski - kislemez után videó a Sferic Waves-hez
A Szojuz 36 űrhajó fedélzetén űrrepülésre kész vagyok!
Pozvakowski - Sferic Waves
A Pozvakowski. hosszabb várakozás után - 2007-ben jelent meg utolsó hangzóanyaguk, a Microtron - nemrég jelentette meg prky.ZX00 névre hallgató kislemezét, amit hamarosan, talán nyár elején kissé kibővítve CD formában is kiadnak.
A 7 inches bakeliten a Perky mellett szereplő, a surf rock zenekarok talán legjobbikától, a Man Or Astroman? -tól feldolgozott Sferic Waves-hez készült most a videoklip, aminek apropóját Farkas Berci (akinek a hangját is hallhatjuk) űrbemenetelének 30. évfordulója adja.
A kiváló vizuális anyagot természetesen a koncerteken látható filmvetítésekért felelős negyedik Pozvakowski. tag, a számtalan archív anyaggal és 8mm-es kamerákkal dolgozó analóg filmes Szeredics szolgáltaja a videóhoz. A kisfilmben minden benne van, amit a zenekar vetítéseiben annyira szeretünk. Elsőre a sok archív képkocka miatt retrónak tűnik, azonban egészen egyszerűen sokkal inkább kortalan.
A legtöbb zenekar esetében sokkoló, a világ brutalitását és negatívumait bemutató videóinstallációk helyett itt valami egészen mást kap az ember - a Pozvakowski. filmre szerintem a következő három jellemző illik a legjobban: ritmikus, játékos és ingergazdag.
Pozvakowski - Sferic Waves - petasz84-től a Vimeo- n.
A nyárra várható CD verzión az Ozon által megkevert Pozvakowski. szerzemények mellett az első lemezről ismert, az utóbbi időben minden Pozva koncert zárásaként elhangzó, újragondolt Ext című szám élő változata is helyet kap majd. Várom is már nagyon, akár a bakelitet, amit kb. egy - másfél hét után tudtam csak meghallgatni, mert jelenleg nincs használható lemezjátszóm.
Pozvakowski. a weben: hivatalos oldal - facebook - twitter - myspace
