Kirgizisztán: buddhista kolostort tárnak fel kirgiz és orosz régészek
A Kirgizisztán fővárosától, Biskektől kb. 35 km-re fekvő Krasnaya Rechka falu újabb kinccsel gazdagította a talán kevésbé ismert, de annál jelentősebb belső-ázsiai buddhista emlékek sorát.
A feltáráson dolgozó kirgiz és orosz régészek a VIII-X. század körülre teszik a kolostorkomplexumban talált közel két méteres Buddha szobor korát. A lelet közel sem egyedülálló, a környező országok zömében feltártak már hasonló kultúrális emlékeket – maga a buddhizmus pedig feltehetően ebből az északi irányból “indult” fegyvermentes hódító útjára Indiából Kínába, a korábban itt élő népek közül pedig nem kevés tudta magáénak ezt a vallást, vagy talán helytállóbb kifejezéssel létszemléletet – köztük voltak a heftalitaként ismert fehér hunok is.
Large Buddha Statue Unearthed In
Kyrgyzstan by NTDTV
Bár Kirgizisztán a közép-ázsiai / belső ázsiai térséghez hasonlóan hivatalosan iszlám ország, a vallási kultúra azonban határozottan kevert – a türk népekre jellemző Tengi-hit / tengriánizmus, illetve a nyugaton leginkább sámánhitként definiált kultúrkör az errefelé egyébként eredendően idegen monoteizmusba erősen beépült, és a mai napig nagy jelentősége van – bár a városokban kétségkívül erősebb az iszlám, ettől függetlenül elsősorban vidéken találni még “praktizáló” baksit (baqsi – a sámán megfelelője).
Mivel a hegyi ország a kultúrák metszéspontján fekvő egykori Selyemút mentén helyezkedik el, számos más vallási kultúra is megjelent területén – számos nesztoriánus keresztény emlék is előkerült a térségből. A Kusán birodalom és a közép-ázsiai török népek nagy családjából származó Karahánidák / Ilkhánidák a X. századtól egyaránt jelentős szerepet töltöttek be a buddhizmus elterjedését illetően.
Habár az angol megbízásból a belső-ázsiai sivatagokat bejáró magyar Stein Aurél jelentős felfedezéseket tett, ami az egykori Gandhara buddhista kultúráját illeti, manapság talán akkor került utoljára fókuszba a téma, amikor a tálibok felrobbantották az afganisztáni Bamiyan melletti sziklafalat őrző hatalmas Buddha-szobrokat.




