Blindead – Affliction XXIX II MXMVI

Blindead - Affliction A lengyel Blindead Affliction… című lemeze 2010. végén jelent meg. Nem egy kimondottan friss darab, viszont úgy érzem, még a megjelenés után nagyságrendileg másfél év után is érdemes írni róla, egyfelől mivel ez a zenekar a mai napig nem kapta meg itthon a megérdemelt ismertséget, másfelől pedig ez a lemez azóta is az európai post-metál/avantgárd metál egyik legkiemelkedőbb darabja. A nagyságrendileg tíz éves múltra visszatekintő zenekar sosem a könnyed szórakoztatás híve volt, mindig is súlyos témák társultak a súlyos zenei megoldások mellé. Jelen lemezük szintén nem a „szex, drogok, rock&roll” témakörére épül, egy konceptlemez, amely egy lengyel szerző, Piotr Kofta novellája alapján készült, (lengyelül beszélők kedvéért létezik a lemeznek egy speciális kiadása is, amely mellé odacsomagolják az eredeti 40 oldalas írást is). Egy autista lány elméjében járunk, szembesülünk összes félelmével, szorongásával, magányosságával saját tudatába bezárva.
Ennyire komor, nehéz téma természetesen a megfelelően súlyos, nyomasztó, időnként kimondottan bizarr zenével párosul, helyenként már-már úgy érezhetjük, mintha egy sérült tudat mélyén játszódó horrorfilm aláfestő zenéjét hallgatnánk. A hét tételből álló, 46 perces lemezen a Blindead-től megismert zenei alap természetesen megmaradt, a Neurosis és a Dirge (számomra ez a két zenekar tűník a legegyértelműbb inspirációnak) munkásságán alapuló, nagyon gazdag zenei szövettel rendelkező, itt-ott indusztriális elemeket is felvonultató (post) metál.

A Blindead-el kapcsolatban gyakran előforduló kifogás volt a korábbi lemezek kapcsán az ének egysíkú mivolta. Nagyon markáns üvöltések jellemezték az énekest, amelyek tökéletesen eleget tettek a műfaji követelményeknek, viszont el kell ismerni, hogy hosszú távon kissé monotonná váltak ezáltal az énektémák. Ezen a lemezen Patryk Zwolinski sokkal változatosabban használja a hangját, természetesen nem vált egy dalospacsirtává, de a sztenderd üvöltések mellett bőven megpróbálkozik a dallamos énekkel is, amely hatalmas hangulati többletet jelent az egész anyagnak. Ha kell, szinte csak szavalja a sorokat vagy mint a lemez legnyomasztóbb tételében (Dark and Gray), teljesen széttorzított hangon szinte őrjöng a mikrofonba.

A zenekarra mindig jellemző volt az effektek, hangminták, samplerek használata (mintahogy ez nagy általánosságban az egész műfajnak is jellegzetessége). Ezek már az előző kiadványon, az Impulse EP-n is központi szerepet kaptak, használatuk mára teljesen magabiztossá vált. A játszótéri gyerekzsivaly, csecsemősírás, harangok, különböző morajok, baljós hangeffektek teljesen organikus részei a zenének, mindig csak hozzátesznek annak hangulatiságához, kiegészítík, nyomatékososítják azt, de nem bonyolítják feleslegesen.

A Blindead tagjai nem gyerekek már, a zenészek mindannyian a lengyel metál szintér elismert veteránjai, néhányuk a Behemoth kapcsán belekóstolhatott a kvázi világhírnévbe is. Teljesen magától értetődő, hogy mindannyian tökéletesen „uralják” a hangszerüket és mivel egy meglehetősen összeszokott társaságról van szó, ezért a zenészek közötti összhang is példaértékű. Kiegészítik egymást, de sosem akarnak a másik rovására bármely hangszert „túljátszani”. Mindenki hozzáteszi az összképhez a hangszeres rutinjából eredő apró finomságokat, ennek végeredménye pedig az ami… ez a lemez.

Blindead - Affliction cover artworkTalán érdemes végigfutni címszavakban a lemezen, annyira gazdag és sokrétű az anyag. A lemezt egy bivalyerős tétel, a „Self-consciousness Is Desire” nyitja, amely nagyságrendileg megmutatja, mi az, amire a lemez során számíthatunk és amiben a Blindead a leginkább otthon érzi magát: baljós hangvételű effektekkel bőven ellátott orkán erejű (post)metál egészen enyhe indusztriális felhangokkal. Az első pillanattól úgy érezhetjük, hogy felszálltunk egy olyan gyorsvonatra, amit majd csak egy szembejövő betonfal állíthat meg (ez az ütközés képletesen a lemez közepén meg is történik…). A lemez során végig megfigyelhető (akár egyfajta koncepciót is bele lehetne magyarázni), hogy a „direktebb” hangvételű számokat mindig egy borultabb, experimentális tétel követi, ahogy ez történik az „After 38 Weeks” esetében is, a nyitótétel után az utóbbi időben hallott egyik legkifinomultabb dark-jazz darab következik (legalábbis számomra valami ilyesmi a dark-jazz!!), remek fúvósokkal (ennyire szépen a zenébe simuló fúvósokat metállemezen utoljára a Callisto „Noir”-ján hallottam), szinte csak szavalt énekkel , finom gitárjátékkal…az átvezető csecsemősírás pedig egészen különleges atmoszférát kölcsönöz a zenének…ami aztán a „My New Playground”-ban csúcsosodik ki. A lemez legfogósabb darabja, akkora énektémákkal, hogyha lenne a post-metal himnusz kifejezésnek értelme, akkor ez lenne az !! A negyedik tétel („Dark and Gray”) az általam önkényesen felállított koncepcióba illeszkedve a lemez legsötétebb darabja, egyértelmű hangulati mélypontot képvisel, a széttorzított, helyenként hiszterikus ének / szövegmondás, a droneosan morajló gitárok, a tengernyi kimondottan feszélyező hangeffekt, a kaotikus hangzás együttesen rendkívül mizantróp, helyenként bizarr összképet ad…innen már csak felfele van út, olyan mélyre érkeztünk a sérült tudat poklába. Bár az utolsó három szám ( „So It Feels Like…”, „All My Hopes and Dreams”, „Affliction”) is határozottan nehéz és súlyos tétel, de az előzőhöz képest kimondottan megkönnyebülést jelent és talán a legjobb példa arra, mekkora hangulati többletet volt képes adni ennek a zenekarnak az ének nagyságrendekkel sokrétűbbé válása. Ezek a darabok felvonultatják a post-metál minden nagyszerűségét, ugyanakkor megkimélnek annak kliséitől. Legyen szó akár a málházos doom-témákról, akár a ritka post-rockos témabontogatásokról, akár a mindent elsöprő katartikus csúcspontokról, sosem volt olyan érzésem, hogy ezt már hallottam valahol és ez az egész csak csereszabatos sablonokból álló értelmetlen stílusgyakorlat. A számos hangulatfokozó extra elem mellett a lemeznek ad az is egy különleges jelleget, hogy a számok között nincsenek szünetek, azok finom megoldások keretében lényegében átcsúsznak egymásba, mindegy kifejezve azt, hogyha egyszer elkezdted hallgatni, akkor nincs menetközben kiszállás.

Az Affliction… nem egy könnyű darab, nagyon sok és figyelmes hallgatást igényel, hogy teljes „szépségében” megmutassa magát és megérthessük a lemez mögött rejtőző koncepciót teljes valójában. Viszont ezzel a lemezzel ezek a remek lengyel férfiak egy olyan kiadványt tettek le az asztalra, amely pályájuk eddigi egyértelmű csúcspontja!

blindead

About the Author

2 hozzászólás to “Blindead – Affliction XXIX II MXMVI”

  1. I can’t understand a word but I believe you support hard blindead. stay heavy people!

  2. hey faja, be sure i support blindead really hard:)
    for me this record is one of the best release of the past few years, so this review is a very positive one…

Leave a Reply