Bár nem vagyok túl nagy fesztiváljáró, a Nocturnalfestet már tavaly megszerettem, talán leginkább a barátságos, természetközeli fekvés miatt is. A hely maga egy skanzen, ahol időnként néhány liba is betotyog a közönségbe megnézni, kik is játszanak most, reggel pedig egy kis borjú keresgéli a megmaradt kajáinkat a sátor előtt. A bejáratot egy holtágon átívelő, hosszú fahídon át érjük el, a sátrazóhely mögött pedig két tó is található, azok mögött pedig a Békavár (egy régi földvár maradványai) – ahonnan már csak pár perc gyaloglásnyira folyik a Vág.

Természetesen sok-sok finom, és a hazai viszonyokhoz képest továbbra is olcsó szlovák sör áll a fesztiválozók rendelkezésére. A fellépőkről nem feltétlen időrendi sorrendben fogok írni.

A fellépők közül – végülis ízlésemnek megfelelően – a Sear Bliss, Scivias és a Sturmast fellépései tetszettek legjobban, a Furia és a Wyrm koncertjeit sajnálatos módon átaludtam, a Witchraft úgy játszotta a nyers fekete fémet, ahogy kell, hangulatosan és erővel – bár igaz, a tavalyi fellépésük picit jobban tetszett.

A nemrégiben 15 éves fennálását ünneplő Sear Bliss koncert első részének sajnos a technika ördöge nagyon keresztbe tett, ugyanis elszállt a mikrofon, ennélfogva Nagy András hangjából lényegében semmit sem lehetett hallani (nem tudom, miért nem tudta a tech. gárda kb. 4-5 szám alatt megoldani a helyzetet), viszont leállni nem akartak, és mindent összevetve még így is nagyon jó koncertet adtak – játékuk minősége kitűnő volt, mint mindig, a felhozatal pedig régi – új vegyesen.

Az Ignominious fellépése számomra talán a legunalmasabb Black Metal koncert volt, amit valaha láttam, náluk még a régi, Fekete Lyukas időkben felbukkanó Zombie Holocaust is “lenyűgözőbb” zenét játszott kb. 15 évvel ezelőtt.

Kíváncsi voltam, hogy a tradicionalista szellemiségű, neofolk – postindustrial, martial industrial alapokra építkező előadókat miként is fogadja majd a közönség zöme (volt azért pár ember rajtam kívül, akik már várták őket), a végeredmény azonban határozottan pozitív volt. Az első napot a Scivias zárta, akik nemrég álltak a Gyár színpadára új lemezük beharangozásaként. A Sciviasról tudni kell, hogy nem szokásuk ugyanolyan lemezeket kiadni, sem zeneileg, sem tematikailag, persze a kapcsolat egyértelműen megvan köztük. A legutóbbi, stong-pa-nyid címen megjelent kiadványuk lényegében egy ambient rituálé volt, a következő lemez pedig némileg pszichedelikusabb, ritmikusabb anyag lesz. Talán ezt a zenét lehetne igazából neofolknak nevezni. Előadásuk is ennek fényében telt, változatos hangszereléssel előadott szerzeményeik rendkívül erőteljesek voltak. Remélem, tényleg meglesz őszre a lemez, mert nagyon várom már…

A Sturmast zárta a fesztivált, amikor már szinte mindenki jól volt, de még így is nagyot ütött. Ha nagyon ragaszkodunk a kategóriákhoz, akkor martial industrialt játszanak, rengeteg dobbal, tradicionalista szemlélettel. Nagyon jó, hogy náluk is magyar a szöveg, külön erőt, lendületet ad az amúgy sem gyenge szerzeményeknek. Idáig sajnos nem láttam még élőben a Sturmastot, viszont azonnal meggyőzött. Egy lemezük jelent meg ezidáig, ami szerintem simán benne van a stílus élvonalában – legalábbis hallottam már jópár ötlettelen martial anyagot. Színpadon dominánsabbak voltak az élő hangszerek, míg lemezen sokkal fémesebb, odacsapósabb az összhangzás. A koncerttel csak egy bajom volt: tarthatott volna tovább! Ahogy hallottam az embereket a környezetemben, a Sturmast is szerzett néhány új rajongót.