Dirge, Rorcal, Our Existence Is Punishment, Torn From Earth

Dirge, Rorcal, Our Existence Is Punishment, Thorn From Earth koncert

Dirge, Rorcal, Our Existence Is Punishment, Thorn From Earth koncert

Alig két nappal a Weedeater / Zoroaster koncert után nem kellett sokat várni a következő doom metal estre – a francia Dirge és a svájci Rorcal következett a sorban, ráadásul részben azonos előzenekarral, ugyanis a Dürer Kertben tartott négyfellépős koncerten is az Our Existence Is Punishment volt az egyik vendég – a másik pedig a Torn From Earth.

Náluk maradva, eddig talán ez volt a legjobb Torn From Earth koncert azok közül, amit eddig láttam – többek között újabb számokat is játszottak – ezek közül az estét nyitó szerzemény fogott meg talán idáig a legjobban. Változások is voltak a Neurosist érezhetően nagyra értékelő csapat soraiban, ami tudtommal folytatódik, hiszen hamarosan a dobosuk helyére is új tag kerül. Jelen koncerten végre az énekesük sem végig háttal a közönségnek celebrált, ami szintén jó jel.

Az Our Existence Is Punishment  koncertje némileg más volt, mint a hétfői és bármely eddigi, ugyanis Tauszik Viktor (aki a zenekar tagjainak zöme mellett egyben a Nadir énekese is) most nem lépett fel az indusztriális hatású doom metalt művelő formáció koncertjén, így háromtagúra csökkent létszámmal játszották végig műsorukat – a Zoroaster előtti fellépés nekem személy szerint jobban tetszett, de negatívan abszolút nem lehetett értékelni – talán kissé több hardcore jelleg  szorult most  a zenébe, mint ezidáig.

A Rorcal volt az egyik legkülönösebb zene az utóbbi időben, amihez szerencsém volt élőben – ez a fájdalmasan súlyos, végletekig lassult és irtózatosan hangos doom metal a színpadi “díszletekkel” keverve nagyon komor összhatást eredményezett – ugyanis a svájci zenekar pár szál gyertyát helyezett el a színpadon világítás gyanánt, továbbá a sűrűn működésbe lépő füstgép egyaránt hozzájárult a szeánsz-hangulathoz. Időnként pedig, amikor a zene szeletelősebb, netán gyorsabb részbe csapott át, egy-egy rövidebb, hosszabb pillanat erejéig villogó fényekkel tették felkavaróbbá zenéjük hangulatát.  Meg kell hagyni, a mai black metal csapatok zöme (akár “post”, akár “true”, akár-akármi) elbújhat mellettük, és itt most nem a körítésre gondolok, hanem arra a vészjósló hangulatra, amit teremtettek ezek a (színpadon kívül amúgy nagyon laza és barátságos) svájci fazonok. Igazából az egész csapat száz százalékos koncertet adott, kiemelni külön senkit nem kell – bár az énekes igen egyedi, főleg a legújabb, mindössze egy számot felvonultató Heliogabalus lemez óta kicsit black metalra emlékeztető hangja azt hiszem sokakban megmaradt. A Rorcal volt tehát az est folyamán az első zenekar, akinek fellépését nagyon bánhatja, aki szereti a sötétebb tónusú súlyos zenéket, és kihagyta. Még nem túl sokan ismerik őket idehaza, viszont zenéjükkel sok “nagy nevet” simán maguk mögé utasítanak. Minőségi, egyedi, apokalipszis utáni hangulatú zene egy sivár, fekete Földről – kompromisszumok nélkül.

Kissé több átszerelés után jött az est fő-fellépője, a Dirge – szintén azok csapatok sorát erősítve, akiknek nem cseng túl ismerősen a neve – pedig hát 17 éve vannak a pályán, ennek ellenére sokan szeretik őket holmi Neurosis hatású “post-metal” bandaként aposztrofálni, amikor elég rég kiforrott stílussal rendelkeznek, amit még bőven a mai “post-őrület” előtt begyakoroltak – azonban valószínűleg nincs mögöttük akkora apparátus, mint tengerentúli társaiknak.  A durva ének és a málházós témák persze ott vannak, de ettől még nem lehet egyértelműen besorolni őket egy kategóriába – ráadásul a zene hangulata is alapból más, azért itt – akár a Rorcal esetében – jócskán érezhető, hogy európai csapatról van szó – az európaiak ebben a műfajban többnyire hűvösebb hangulatú zenét játszanak, mint a túloldal művészei.

A Dirge fellépése egy eléggé begyakorolt, precíz műsor volt – kiforrott, “komoly” zenével és vetítéssel a háttérben – ami azért valljuk be, pl. a Pozvakowski. vetítésekhez képest kevésbé volt izgalmas, de a zene komor és hűvös hangulatához kiválóan illeszkedett.

A Rorcal és a Dirge koncertje egyaránt élményszámba ment, maradandó volt és egyiket sem lehet mindennapi eseményként értékelni. Jó lenne, ha ezt többen is felfedeznék, mert közönsége bőven volna (van) ennek a zenének, ráadásul még azt sem lehet mondani, hogy drágák lettek volna a koncertjegyek (épp ellenkezőleg) – mondjuk az igaz, hogy elég tömény hét volt ez koncertfronton.

About the Author

J. Ádám - zene és webmegszállott, természetfotós, viharvadász és zugfilozófus. Nem látod a friss cikkeket, fotókat? BlogIsztánt megtalálod a facebook-on, de ha jobban tetszik, kövess minket a Google+-on, vagy a rövidebb frissítésekért a twitteren!

Leave a Reply