Apajpusztán található Magyarország egyetlen összefüggő ún. szoloncsák-szikes pusztája - ez az élőhely számtalan ritka növényfajjal (orchideák: Pókbangó és kosborfélék), és jelentősnek mondható túzok állománnyal rendelkezik, emellett a madármegfigyelők egyik kedvenc területe, hiszen az egykor lápos - mocsaras terület tájrekonstrukción esett át, az egykori halastavak kezdenek egyre inkább a természet részévé válni. A tavaszi, nyári időszakban, amikor szinte az egész Kiskunság területén magas a belvíz, Apajpusztán is csak a jellegzetes szik-padkák állnak ki a vízből, így már akár a Kunszentmiklóst és Kiskunlacházát összekötő útszakaszról is láthatjuk a békákat gyűjtő kócsagokat.

 

A VHK pedig talán a mai napig az egyetlen olyan magyar underground zenekar, ami a távoli nyugaton ismertté vált, mégpedig részben pont Jello Biafra segítségével - neki annyira megtetszett ez a teljesen eredeti és megismételhetetlen “sámán-punk”, hogy kiadójánál (Alternative Tentacles) meg is jelentette a Vágtázó Halottkémek korai lemezeit. Van még egy közös pont a VHK és az egykori Dead Kennedys frontember között - nevezetesen Grandpierre Attila és Jello Biafra (Eric Boucher) egyaránt fizikusok. Jelen koncert esetében pedig Jello Biafra külön kérése volt, hogy a Vágtázó Halottkémek legyen az előzenekar!

A harmadik - pontosabban az első - fellépő pedig a korai magyar hardcore színtér meghatározó zenekara, az AMD lesz - személy szerint nem is tudtam róla, hogy még léteznek.

Jello Biafra and the Guantanamo School of Medicine / VHK (Vágtázó Életerő / AMD koncert

2010. Szeptember 5., West Balkan (Skála)
Kapunyitás: 19:00
Jegyárak: boltban 4300 Ft - online elővételben 4800 Ft - a helyszínen 5500 Ft

 

A sziklás réten augusztus elején dúl a vegetáció, számtalan szöcske és lepkefaj teszi változatossá a képet, miközben erős hangú kabócák dalolnak a háttérben valamelyik tölgyfán.

 

Fekete Zaj @ 2010. 08. 05. - Christ Vs Warhol, az első Dark / Gothic fellépő koncertje kevésbé dark időben.

 

A post-rock műfaj is képviseltette magát a Fekete Zajon, a Képzelt Város fellépése az említett zenei világ keretében telt, és egyszerűen kiváló volt! Ebben az alapvetően jó, viszont mára kissé divatossá vált műfajban megjelenő, többé-kevésbé a nagyok árnyékában (Mono, Mogwai, Explosions In The Sky stb.) cseperedő zenekarok lemezeivel tengert lehetne rekeszteni, a Képzelt Város ingyen letölthető “Mit nekem” című nagylemezével azonban kifejezetten érdemes megismerkedni. Már maga a stúdióanyag is rendkívül jó, hangulatos és minőségi, élőben pedig legalább duplaannyira. Lesz a közeljövőben (ősszel) pár Képzelt Város koncert, hát nincs mese, menni kell!
A fotógaléria nézegetése alatt pedig indítsátok el a zenét - a Herkules című Képzelt Város szerzeményben Latinovits Zoltán szólaltatja meg Ady Endre - A muszáj Herkules című versét.

 

A Kurultaj (belső-ázsiai török nyelveken törzsi gyűlést jelent) története azzal kezdődött, hogy Tóth Tibor 1967-es kutatása nyomán (munkásságára Dr. Erdélyi István hívta fel a figyelmet) a Kazakisztánban élő madjar törzset meglátogató Bíró András Zsolt antropológus a törzs neve mellett antropológiai hasonlóságokat is felfedezett, és az antropológiai mérések, néprajzi és kultúrális jellegzetességek vizsgálata mellett genetikai kutatás is követte DNS-mintavétellel (Y-kromoszóma vizsgálat), ami szintén azt igazolta, hogy a Kosztanaj megyében, a Torgaj-vidéken élő, egyébként kipcsak-török kazakok Középső Hordájába (Orta Zsüz) madjarok nem csak nevükben hasonlítanak hozzánk. A kipcsak törökökkel egyébként már igen régóta kapcsolatban áll a magyarság, hiszen maguk a kunok is ebbe a tágabb kultúrkörbe tartoznak.

Az első Kurultaj 2007-ben került megrendezésre Kazakisztánban, ezt pedig 2008-ban az itthon már legendássá vált, Bösztörpusztán

Idén a Nagy-Kurultaj vendégei már nem csak a Torgaj vidékén élő madjarok, mellettük jelentős küldöttség érkezik Belső-Ázsia más (nem csak)  török-mongol népei közül összesen 12 országból: kazakok, törökök, kirgizek, ujgurok, üzbégek, tatárok, csuvasok, mongolok, türkmének, azerbajdzsánok, gagauzok, csecsenek is meglátogatják Bugacot.

Ami személy szerint különösen érdekel, hogy ezen népek közül néhányan zenei produkcióval is jelentkeznek, ami hazánkban nem túl gyakori, én idáig mindössze csak a tuvai Huun-Huur-Tu koncertjét láttam ebből a meglehetősen tág, szinte egész Eurázsia északi-középső térségén végighúzódó térségből. A 2008-as Kurultaj programjai közül nekem pont ez hiányzott, illetve összességében a kazakok - madjarok kultúráját bemutató programok - remélem, idén sikerül pótolni ezt a hiányosságot - szerintem nem vagyok egyedül a véleményemmel, és sokkal megtisztelőbb lehet a vendégeknek is, mintha csak a házigazda ország 40 lovasbemutatójából állna maga a rendezvény.

Tudományos eredmények: http://kurultaj.com/2009/10/12/tudomanyos-eredmenyek-2/

“We Are Motörhead. We Play Rock’ N’ Roll!”

Ez a nyitány bizony immár 30 éve elhangzik, néha picit megfűszerezve még egy-két szóval, de a lényeg sosem változik. Így van ez a Motörhead zenéjével is, mindenki tudja, mire is lehet számítani, igazából valahol minden lemez ugyan olyan, a Motörhead talán az egyik legkiszámíthatóbb zenekar, ami létezik ezen a Földön. Azonban ők ezt jól csinálják. Kiemelkedően jól. Valami fura oknál fogva ennél a csapatnál nem érzékelhető a fáradás jele, pedig bizony megtehetnék akár azt is, hogy félholt állapotba kerülnek, ötévente kiadnak egy újabb best of lemezt, 6 évente csinálnak egy koncertet, és röhögnek a közönségen. De ők nem ezt teszik. Játszanak, lemezeket készítenek, ráadásul meg kell hagyni, elég jókat - a 2000-ben kiadott We Are Motörhead óta egyre jobbakat - a kilencvenes években szerintem csináltak 1-2 gyengébb lemezt is, bő tíz éve azonban ismét a csúcson vannak a stúdiólemezek tekintetében is.

Aztán megjelent ez a három ember a színpadon - Phil Campbell, Mikkey Dee és Lemmy Kilmister. Csak hárman vannak, és csak zenélnek, semmi extra körítés, mindössze a sokak által jól ismert számok, ezek közül egy-kettő az utolsó, Motörizer lemezről, mellette a számtalan metal - rock and roll klasszikus, amin generációk nőttek fel, és a mai napig éppúgy megállják a helyüket, mint mondjuk 1979-ben és 1986-ban.

Lemmy nem öregszik. Illetve igen, de a koncert után többen is megállapítottuk, hogy egyre jobban néz ki. Pedig ami mögötte (vagy inkább a vérében) van: alkohol, drogok, csajok, és jelenleg is évente 200 napot (!) vannak úton, hogy esténként koncerteket adjanak, ráadásul Európában. Persze kevesebbet mozog már, mint régen, és már nem hajtja annyira hátra a derekát a Lemmyre szabott mikrofonállvány előtt sem, ettől függetlenül valami olyat ad nekünk, amit sokan már akár tíz év zenélés után sem tudnak.

Persze, a klasszikus felállás volt a legjobb, azaz amikor Lemmy Kilmister, Phil “Philthy Animal” Taylor dobos és “Fast” Eddie Clarke gitáros alkotta a zenekart. Ekkoriban születtek az olyan Motörhead klasszikusok, mint az Overkill, Ace Of Spades, melyek nélkül nem is érhet véget egy Motörhead koncert. Így volt ez most is, a két említett lemez címadó számai alkották a ráadást, és talán a legnagyobb ovációt ezek a dalok eredményezték a koncerten.
A minőség és a mennyiség tekintetében egyaránt száz százalék volt a buli, ők már tudják, mennyit kell egy alkalommal játsazni, és azt is, hogyan! Ízesen, erőtől duzzadtan, mosolyogva és lelkesen! Mikkey Dee valóban óriási dobos (a magassága mondjuk annyira pont nem), ahhoz képest, hogy a Motörhead zenéjéhez nincs is szükség ilyen technikás játékhoz - mondjuk az utóbbi lemezek jóval metálosabb hangzásához egyértelműen kiválóan passzol. Élőben pedig egyszerűen elementáris, ahogy ott ült a magasított dobszerkónál - na jó, nem ült, inkább “ugrált”, folyton a szanaszét szálló haját lehetett látni a két dobütő mellett, talán ő volt, aki a legtöbbet mozgott ezen az életre szóló koncerten.

Sajnálhatja, aki nem volt… ez olyan “látni és meghalni” élmény, egyszerúen ha valaki szereti a rockzenét, egyszer meg kell róla győződni, hogy mi is az, milyen, amikor valakik teljes hitelességgel csinálják ezt - egy 65 éves kapitány vezetésével!

Motörhead koncertfotók / Hegyalja Fesztivál 2010.

 

Motörhead setlist - Hegyalja Fesztivál 2010:

• Iron Fist
• Stay Clean
• Be My Baby
• Rock Out
• Metropolis
• Over The Top
• One Night Stand
• Guitar Solo
• The Thousand Names Of God
• I Got Mine
• Cradle to the Grave
• In The Name Of Tragedy
• Just ‘Cos You Got The Power
• Going To Brazil
• Killed By Death
• Born To Raise Hell

Ráadás:

• Ace Of Spades
• Overkill

A jóval később, 2006-ban megjelent Cho Oyu 8201m: Field Recordings from Tibet című korongon nem tudom, ez az anyag hallható vagy sem, mindenesetre elég jó lett, részben valóban field music, de azért a Biosphere-re jellemző ambient is megjelenik benne.

Ismerkedésnek: Geir Jenssen: Cho Oyu 8201m: Field Recordings from Tibet - [nOvA-exPrESs]

A Skinny Puppy nevét azt hiszem, nem sok ipari szakadárnak kell bemutatnom. Az indusztriális műfaj kedvelői körében nagy tiszteletnek örvendő, mai napig aktív, izgalmas zenét produkáló csapat érdemei vitathatatlanok nem csak az electro-industrial, hanem úgy általánosságban az elektronikus zene berkein belül is.

Szürreális hangzás töménytelen mennyiségű hangmintával, energikus, lüktető és önmagában is vizuális zene, amit az 1982-es megalakulás után a nyolcvanas évek végére kultikus státuszba lépő zenekar alapítója, cEvin Key hangszobrászatként jellemzett - valóban, ez a kifejezés tényleg jól lefedi a Skinny Puppy fantáziadús, teljesen egyedi, a szintetikus és organikus eredetű hangokat, ritmusokat, éneket és groteszk üvöltést egy hatalmas zenei megalit kisebb-nagyobb építőköveiként felhasználó művészetét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy zenészgenerációk nőttek fel a Skinny Puppy bizarr, electro-industrial alaplemezein. A zene szerintem úgy 1987 körül kezdett igazán kiteljesedni, és a Cleanse Fold and Manipulate, VIVIsectVI, Too Dark Park és Last Rights lemezek jelentik a csúcspontot az életműben.

Az idei nyár meglepetése, hogy az 1986-os, Fekete Lyuk-béli koncert, majd két Szigetes fellépés után végre ismét egy klubkoncertet adnak Budapesten, a Diesel Clubban 2010. Augusztus 19-én az Industrial Fusion / Negative Art közös szervezésében.

Kedvcsinálónak pedig legyen itt egy-két koncertvideó korábbi budapesti és nem-budapesti Skinny Puppy fellépésekről.

A kezdeti időszakban a Skinny Puppy tagja volt Bill Leeb is, aki a nyolcvanas évek közepén megalakította a Front Line Assembly-t, és számtalan további zenei project fűződik cEvin Key, a The Process lemez megjelenése előtt elhunyt Dwayne R. Goettel és Nivek Ogre nevéhez, a teljesség igénye nélkül néhány közülük:

• Doubting Thomas - cEvin Key, Dwayne R. Goettel csinálta 1990-ig, koncepció: nem létező filmekhez írtak zenét
• Hilt - cEvin Key, Dwayne R. Goettel, Al Nelson
• Cyberaktif - cEvin Key, Bill Leeb a Front Line Assembly-ből, Dwayne R. Goettel
• Download - egyik legnagyobb személyes kedvencem, cEvin Key, Mark Spybey (Zoviet*France és Dead Voices On Air), Phil Western, Genesis P. Orridge (Psychic TV, Throbbing Gristle), Dwayne R. Goettel
• PlatEAU - cEvin Key, Phil Western, Anthony Valcic, Karin, Tim Hill
• Will - Rhys Fulber, Chris Peterson a Frontline-ból és az SP tagok projectje, amiben azt próbálták bemutatni, milyen lenne a Skinny Puppy zenéje, ha a FLA-t megalakító Leeb marad a csapatban
• The Tear Garden - cEvin és Edward Ka-Spel, a The Legendary Pink Dots pszichedelikus fenoménja és a teljes LPD legénység, de Dwayne is tagja volt a mai napig aktív csapatnak. Cevin többször szerepelt már a Legendary Pink Dots lemezein is.
• ohGr - Ogre, Mark Walk, viszonylag közel áll a későbbi Skinny Puppy lemezek hangzásához
• cEvin Key / szólólemezek: Music For Cats, Ghost Of Each Room, The Dragon Experience

További ismerkedéshez ajánlom a magyar Skinny Puppy rajongói oldalt, ahol a biográfia és az aktuális hírek mellett számtalan bootleg videó, audió áll a megátalkodott fanatikusok rendelkezésére: SkinnyPuppy.hu

Skinny Puppy diszkográfia:

1984 - Back and Forth
1984 - Remission
1985 - Bites
1986 - Mind: The perpetual Intercourse
1987 - Cleanse Fold and Manipulate
1987 - Remission and Bites (az első két Skinny Puppy lemez újrakiadása)
1988 - VIVIsectVI
1989 - Rabies (a lemezen a Al Jourgensen gitározik a Ministry-ből)
1990 - Twelwe Inch Anthology (kislemezgyűjtemény)
1990 - Too Dark Park
1991 - Ain’t It Dead Yet? (Koncertfelvétel 1987-ből)
1992 - Last Rights
1992 - Back and Forth Series 2
1996 - Brap - Back and Forth Series 3-4
1996 - The Process
1998 - Remix Dys Temper (Autechre, Adrian Sherwood, KMFDM stb. remixek)
1999 - The Singles Collect
1999 - The B-Sides Collect
2001 - Doomsday: Back and Forth Vol. 5 Live in Dresden (Koncert - Doomsday Festival 2000)
2002 - Puppy Gristle (Genesis P-Orridge a Psychic TV-ből, Chris Carter a Chris & Cosey-ből)
2003 - Back and Forth 06Six
2004 - The Greater Wrong Of The Right
2007 - Mythmaker
2007 - Back & Forth 7

Természetesen számtalan madárles áll a fotósok és megfigyelők rendelkezésére, ahonnan viszont már komplett madárhadseregeket figyelhetünk - a Dankasirálytól kezdve a récéken és nyári ludakon át a gémekig - Szürkegém, Kanalasgém, Üstökösgém, Bakcsó - és nagyon nagy szerencsével a Borzas Gödényig (igen, ő a Pelikán!) sok mindent megfigyelhetünk és lencsevégre kaphatunk.

Így hát ezen az oldalon a Hortobágyon készült madárfotóimat tekinthetitek meg.

 

Pozvakowski - Sferic Waves

A Pozvakowski. hosszabb várakozás után - 2007-ben jelent meg utolsó hangzóanyaguk, a Microtron - nemrég jelentette meg prky.ZX00 névre hallgató kislemezét, amit hamarosan, talán nyár elején kissé kibővítve CD formában is kiadnak.
A 7 inches bakeliten a Perky mellett szereplő, a surf rock zenekarok talán legjobbikától, a  Man Or Astroman? -tól feldolgozott Sferic Waves-hez készült most a videoklip, aminek apropóját Farkas Berci (akinek a hangját is hallhatjuk) űrbemenetelének 30. évfordulója adja.

A kiváló vizuális anyagot természetesen a koncerteken látható filmvetítésekért felelős negyedik Pozvakowski. tag, a számtalan archív anyaggal és 8mm-es kamerákkal dolgozó analóg filmes Szeredics szolgáltaja a videóhoz. A kisfilmben  minden benne van, amit a zenekar vetítéseiben annyira szeretünk. Elsőre a sok archív képkocka miatt retrónak tűnik, azonban egészen egyszerűen sokkal inkább kortalan.
A legtöbb zenekar esetében sokkoló, a világ brutalitását és negatívumait bemutató videóinstallációk helyett itt valami egészen mást kap az ember - a Pozvakowski. filmre szerintem a következő három jellemző illik a legjobban: ritmikus, játékos és ingergazdag.

Pozvakowski - Sferic Waves - petasz84-től a Vimeo- n.

A nyárra várható CD verzión az Ozon által megkevert Pozvakowski. szerzemények mellett az első lemezről ismert, az utóbbi időben minden Pozva koncert zárásaként elhangzó, újragondolt Ext című szám élő változata is helyet kap majd. Várom is már nagyon, akár a bakelitet, amit kb. egy - másfél hét után tudtam csak meghallgatni, mert jelenleg nincs használható lemezjátszóm.

Pozvakowski. a weben: hivatalos oldal - facebook - twitter - myspace

Azonban több belső-ázsiai népcsoport is megtartotta hagyományait, erre Tuva elég jó példa, ahol ma egy Düngür nevű szervezetbe tömörülnek a régi hitet követő sámánok. A természethez közel álló népcsoportok körében megjelent ugyan a buddhizmus is, ami viszont közel sem halványította úgy el az eredeti kultúrájukat, mint az egyistenhit - sokkal inkább arról van szó, hogy jónéhány isten bekerült a Panteonba (bár a kereszténnyé vált északi - keleti népeknél is megfigyelhető volt ez a jelenség, abban az esetben az “Orosz Isten” is bekerült Khan Tengri és a többi kisebb - nagyobb isten, szellem mellé).

Ha Tuva a torokéneklés központja, akkor a Huun Huur Tu a legemblematikusabb zenei “exportja” - a számtalan más előadóval kollaboráló, erősen világzenei hatásokat viselő formáció ugyanis szerte a világban ismert - elismert, számtalanszor játszottak már nyugati földön, és végre hozzánk is eljutottak, ahol szintén egy különös kollaboráció keretében tartották meg előadásukat, hiszen Magyarország talán legismertebb, és egyértelműen legkreatívabb hegedűvirtuóza, (aki nem mások szerzeményeinek profi eljátszásából él) Lajkó Félix és két zenésztársa volt az est másik szereplője.

A torokéneklés talán leginkább abban különbözik a többi énektől, hogy a hang képzésében nem csak a száj, hanem a többi testüreg is részt vesz, mondhatni rezeg minden - ez a rezgés pedig meglehetősen mély, spirituális hatást eredményez. Érdemes összevetni egyébként bizonyos underground műfajok énekeseivel - például Csihar Attilával, aki a Mayhem, Sunn O))), Void Ov Voice hangja többek között - ő konkrétan ezt a műfajt is használja már.

A Huun Huur Tu koncertje természetesen felejthetetlen élményt nyújtott, jómagam először vettem részt torokénekes előadáson, és nagyon vártam már valami hasonlót. Eleinte picit tartottam tőle, hogy Lajkó Félix és a Huun Huur Tu közös játéka kiüti egymást, de félelmeim teljesen alaptalanok voltak - a keleti szél fújta mindvégig a szabadság tiszta levegőjét, a szolidan elementáris előadásmód elhozott valami olyat ide, Budapestre, amiben nem minden nap lehet részünk. A továbbiakban beszéljenek a koncertfotók és a videó.

 

Az alábbi sorozatok a Börzsöny, Vértes, Budai-hegység tájain tett túráink alkalmával készültek.

Vértes

A Vértes hegységről talán elmondható, hogy Magyarország egyik legbarátságosabb tájegysége. A hegyek itt sok esetben inkább dombok, nem túl megerőltető a megmászásuk sem - viszont rendkívül változatos, szemet gyönyörködtető világba csöppen, aki ide jön kirándulni. Az sem mellékes, hogy a Vértes falvai, települései rendkívül rendezettek, tiszták és szépek.

Vértesi tájképek

Vértesi tájak, természetfotók

Mátrai tájképek

A Mátra vonulatairól - azon belül is elsősorban a déli, Mátrafüred / Sástó feletti szakaszáról készült természetfotók: fennséges hegyvonulatok, misztikus sziklák, déli füves lejtők sok tölgyfával - az erdőben pedig csillagmoha-párnában növekvő gombákkal, és egy-két Fekete Zaj fesztiválról elszabadult kirándulóval.

Hegytető a Mátrában

Téli tájképek

A hivatkozott oldalon téli, havas tájak fotói találhatók, bár nem kifejezetten csak hegyekről és a természetből, hanem néhány Budapesten készült téli kép is megtalálható a Börzsönyben készült fotóim mellett.

Börzsöny

A helyszín a Zappa Café volt, az egykori TilosazÁ - jómagam most jártam itt először, viszont kapásból megtetszett: a tulajdonképpeni koncerthelyszín a pincében bár elég kicsi volt, viszont szőnyegek és babzsákok, puffok várták a látogatót a pihenéssel egybekötött koncertre. Mondhatni, tökéletes helyszín volt egy olyan zenéhez, amit talán a legjobban az ambient gitárokkal, vagy a mesekönyv-aláfestő zeneként tudnék definiálni.

A bemelegítést a győri Rosa Parks kezdte, akik a “hagyományosabb” post-rock vonalon mozognak, ha jól tudom, az Explosions In The Sky nevét szokták emlegetni velük kapcsolatban - végülis van alapja a hasonlítgatásnak, ugyanis alapvetően instrumentális, lebegős zenét játszanak ezek a kifejezetten fiatal srácok, és nem is rosszul.

A következő fellépő a Csehországból érkező The Ills volt, akik szintén hasonló zeneiséget vittek a színpadra, jellegzetes post-rock alapokból építkező, instrumentális szerzeményeket adtak elő szintén kifejezetten fiatal arcok, akik koncertjük vége felé kislemezükkel is megajándékozták a közönséget.

Az est csúcspontja, az Ólafur Josephsson által vezetett Stafrænn Hákon most négytagú zenekarként mutatkozott be, műsorukhoz talán jobb helyszínt nem is lehetett volna találni, hiszen ezt a végtelenül békés, mesekönyvbe illő, szendergős zenét bizony kifejezetten jó volt a babzsákokon, matracokon elnyúlva hallgatni. Ez a hatás amúgy a keverősre is nagy hatással lehetett, hiszen ő szó szerint elszenderült, és nem volt sok kedve a pultot támasztani. Ettől függetlenül kifejezetten jól sikerült a koncert, a négy szimpatikus, barátságos zenész csendes, atmoszférikus áramlattal töltötte be a kicsi, ám a zene által végtelenné nyíló teret. A Stafrænn Hákon esetében nem a vulkanikus, rideg táj jut az ember eszébe, hiába a hideg észak egyik legkülönösebb szegletéből származnak, sokkal inkább valami álomszerű, elfelejtett, kicsi világ kel életre játékuktól. Néha olyan, mintha mondjuk egy hároméves varázsló elvinné a felnőtteket egy másik, sokkalta érdekesebb világba.

Dokumetációként álljanak itt a koncerten készített fotóim.

Stafrænn Hákon koncertfotók:

 

Az izlandi zenekarok egyébként általánosságban elég különös szegletét adják a mai (nem csak) underground zenéknek, úgy tűnik, az egyedülálló földrajzi származás többnyire muzikálisan is megnyilvánul, a mainstrem előadóktól kezdve, mint a jól ismert Björk és Röyksopp a post-rock és experimentális alkotókon keresztül - pl.: Sigúr Rós, Stillupsteypa - az underground (egykor black) metalig, mint a Sólstafír - mindannyian kifejezetten eredeti alkotásokkal jelentkeznek, teljesen sajátos atmoszférával.

Budapest havazás után

Az utóbbi években nemigen találkozhattunk hóval a fővárosban, idén viszont szerencsére egész szép mennyiségű hó esett még Budapesten is. Ennek örömére természetesen jártam egy-egy kört a fényképezőmmel, aminek alább látható az eredménye.

 

Előzenekarként a Nocturnalfestnek helyet adó csallóközi Gúta szülöttei, az Ignominious és a hazai Heldentold játszott, utóbbiak NS black metalt, előbbiek pedig hagyományos, nyers, északi típusú fekete fémben utaznak. Az Ignominious mostani fellépése sokkal jobban tetszett, mint a nyári fellépésük Gútán, bár alapvetően úgy érzem, hogy 2-3 szám után már kevésbé izgalmas a zenéjük. Szerintem több van bennük, mint amit jelenleg produkálnak.

Ami pedig ezután jött, egyértelműen az este csúcspontja volt - a többnyire NS zenekarként jellemzett, kétségtelenül nacionalista Temnozor bizony nem gyenge produkciót tett le a színpadra.

Az orosz népzenei elemeket az északi black metallal minőségi szinten vegyítő zenekar nem kevés időt fordított a beállásra - ennek oka a kommunikációs zavar volt, hiszen nem nagyon beszélnek az oroszok pl. angolul, így hát maradt a testbeszéd a keverősökkel.

Az orosz Temnozor egyike azon zenekaroknak, akik a látszólag egymás kultúráját “megértő”, “toleráló”, ám valójában napról napra egyre arctalanabb és egymástól elidegenedő világunkban az európai pogányság zászlaja alatt sorakoznak fel.
A csapatot ezért természetesen sok támadás is éri, mondván szélsőségesek - és persze a magát liberálisnak tartott eszmerendszer kereteibe már nem férnek bele. Persze, nem is tartoznak az ún. “politikailag korrekt” kategóriába, de ez véleményem szerint nem is baj.

Mivel orosz zenekarról van szó, a Temnozor vezérfonala a szláv mitológia és a kereszténység előtti vallás köré épül fel, ennek megfelelően a zene alapja a balck metal mellett hazájuk népzenéje, amit a sajátos dallamvezetés mellett a fuvola és a duda megjelenése méginkább hangsúlyoz. Manapság nem kevés hasonló felfogásban alkotó zenekar létezik Európában, ám a Temnozor kétségkívül az egyik legerősebb ebben a műfajban, aminek alapjait talán leginkább a 90-es évek elején aktív skandináv (főleg norvég, mint a Storm, az Enslaved, a Kampfar, Einherjer vagy a régi Satyricon egy-két szerzeménye, a korai Ulver) csapatok munkásságában találhatjuk meg. A színtéren később megjelenő, és nagyobb tömegeket is vonzó olyan zenéktől, mint pl. a Korpiiklanii, azonban nagy mértékben különbözik.

Már a tagok megjelenése is elég erőteljes volt, a fuvolás sajátos frizurája és középkori ruhája, az énekes derekára kötött csont-öv, a (valószínűleg) kalmük / mongol / tatár gitáros kifejezetten egyedien festettek a színpadon (persze, sok black zenekar sokkal extrémebben - vagy inkább idiótábban? néz ki manapság) - nyoma sem látszódott erőlködésnek, túlzott megjátszásnak - pontosan annyira volt színpadia, amennyire kellett. Visszatérve az énekesre: nekem leginkább egy ószláv fejedelem jutott az eszembe sajátos öltözékének, tekintélyt parancsoló megjelenésének és erőteljes, jó énekhangjának köszönhetően.

A zene pedig olyan volt, mint lemezen: minőségi pagan - black metal, valódi északi zenére. A népzenei elemek éppoly dominánsak, mint a metal, a kettő harmonikusan olvad egybe és teszi eredetivé ezt a zenét. Az orosz nyelven megszólaló, dallamos szerzemények különös erőt sugallnak, Európa ősi szelleme él bennük, egy elfeledettnek hitt, ám mindig is jelenlévő Erőé.

Hangzásban és hozzáállásban is rendkívül jó volt az egész produkció, ami valamivel több, mint egy órán át tartott. Az eljátszott szerzemények tulajdonképpen összefoglalták a Temnozor eddigi munkásságát - nyitásként a Folkstorm Of The Azure Nights szabadította ránk az orosz telet (rendkívül jó kezdés volt), utána számomra az egész koncert kiemelkedő volt, a legjobban talán az új lemezről (Urochisha Snov) eljátszott Солнцеврат-Коляда és a rendkívül epikus, illetve inkább himnikus Замрите, ветра полевые dalok fogtak meg.

Remélem, nem utoljára láttam őket, és azt is, hogy más orosz, ukrán csapatot is sikerül elcsípnem a jövőben (… mondjuk egy Nokturnal Mortumot).