Isis, Transitional koncert

Az Október végi Sunn O))) koncert után itt az újabb adag – igazi, őszi zene a ködös Novemberben… a köd pedig az ember fejében van, legalábbis ha az Isisről van szó. Úgy volt, hogy kihagyom – aztán rájöttem, nagy hiba lett volna – ez be is igazolódott. Örvénybe kapaszkodtam.

Transitional

Kezdésként a brit Transitional adta meg a hangulatot a befele forduláshoz, őket leginkább pszichedelikus metalként szokták definiálni, ami valahol helytálló – már ha ragaszkodunk a különböző matricákhoz, persze. Ha mindenképp hasonlítani akarjuk stílusukat / zenéjüket valakihez, akkor nekem egyértelműen a Godflesh, és annak testté vált húsa, a Jesu ugrik be – viszont a Transitional még lassabb, monotonabb zenét játszik.

A színpadon a két tagból álló zenekar korrektül, jól nyomta ezt a fajta zenét, lemezeikhez képest erőteljesebben, töményebben. Dörgő basszusgitár, elnyújtott – málházós riffek, egy Macbookról érkező zörejek, elszállós zene. Szerintem leginkább egy kisebb, underground klubban érvényesülhet igazán a zenéjük, de azért így is betalált!

Isis

Az Isis nem az a típusú zene, ami könnyed pillanatokat okoz a hallgatónak (persze, ebből a szempontból számtalan rokona van) – leginkább talán azt tudnám róla mondani, hogy a megfelelő pillanatban kihozza az ember lelkének mélyének árnyékos oldalát – ezek az árnyékok azonban nem a Nap által vetülnek ránk. Nem is tudom, mivel lehetne jól kifejezni azt a különbséget, ami az Isis és más árnyas, borult zenék között van. Itt nem a monumentális bombaszt az, ami előidézi ezt a sajátos hangulatot, hanem minden egyes hang ezt hordozza, minden hang egy kis árnyék, ami a végén dalokká formálódva nyeri el azt a felemésztő, és egyben katartikus erőt, ami az Isist fogalommá teszi.

Ősszel különösen jó Isist hallgatni – valahogy szinkronban van ezzel az évszakkal, de persze az is lehet, hogy azért “kötöttem” az őszhöz őket, mert pont valamelyik ősszel szerettem meg mélyebben a zenéjüket, ami egyébként felemelő is tud lenni. Mert valami különös szépség is sugárzik belőle, egy fájdalmas szépség, ami – ha megadja magát (vagy mi adjuk meg magunkat neki) – katartikus élményben részesít!

Szerintem mindegyik lemezük nagyon jó, annak ellenére, hogy a kritikusok zöme az utolsó kettőt nem igazán tartja nagyra – pedig zseniálisak, és erről a Diesel clubban összegyűlt közönség is kinyilatkoztatta, hogy igaz.

Élőben valóban a zúzósabb megfogalmazásban adják elő bánataikat, örömeiket – persze a kellő lebegéssel, elszállással azért kellően megfűszerezve.

Örvénylés, áramlás, felszínre törő, kitörésre vágyó hullámok, megtisztulás, visszazuhanás… Felkavaró és megindító. Talán ezekkel a kifejezésekkel lehetne körbeírni az Isis koncertjét. Az újabban szakállas, és hajat növesztett,  Megadeth :) pólóba bújt Aaron Turner átszellemült arca és előadásmódja pedig nagyban tetőzte mindezt.

Természetesen kitűnő zenei “teljesítmény”, erős megszólalás, kiváló összjáték jellemezte a koncert teljes egészét – aminek a végére a közönség is erőre kapott, és megindult előre.

Remélem, Hórusz is eljön majd – egyszer…

About the Author

J. Ádám - zene és webmegszállott, természetfotós, viharvadász és zugfilozófus. Nem látod a friss cikkeket, fotókat? BlogIsztánt megtalálod a facebook-on, de ha jobban tetszik, kövess minket a Google+-on, vagy a rövidebb frissítésekért a twitteren!

Leave a Reply