Plasma Pool – False The Saints – R33 klub

Megjelent három szimpatikus, teljesen szerény arc a színpadon, elkezdtek egy amolyan bemelegítő-jammelést játszani pár percig, majd pár másodpercet követően felhangzott eddigi egyetlen lemezük nyitódala, abszolút makulátlanul és tisztán (közben azért a rezgés szintjét jelezte egy söröspohár: fogta, majd levetette magát a hangfalról).

Gyakorlatilag a Mars Red Sky nevet viselő bemutatkozó lemezük sorrendje volt a mérvadó – a nyugis és kellemesen merengős Strong Reflection-t követő Curse gyorsabb tempójával nagyobb lendületet ad a folytatásnak, a koncert pedig – akárcsak az album – a Falls-ban csúcsosodik ki, az egyetlen mikrofon nélküli üvöltést leszámítva teljesen instrumentális szerzemény egyenesen magába szippantja a hallgatót.

Zenéjükben klasszikus doom alapokkal keveredik a hetvenes évek nyugis pszichedeliája – az integráció elég mély, a kettő kiválóan egybeforrva jelenik meg a Mars Red Sky zenéjében (persze azért a két műfaj között mindig volt valamiféle kapcsolat, az egyik irányba biztosan). A gitárok a doom / stoner “hagyományoknak” megfelelően kellően mélyen duruzsolnak, azonban nemigen válik belőle metal, messziről inkább olyan előadókhoz tudom őket hasonlítani, mint az Om – ugyanis kisebb mértékben, de a Marsvörös Ég zenéjében is érzékelhető az a bizonyos repetitív, mantra-szerű jelenség, aminek végeredménye az “ismeretlen ismerős” hangulat – ezt már hallottuk korábban, szinte egy az egyben, de pár pillanat alatt rájövünk, hogy mégsem. És mégis…

Ami felteszi az i-re a pontot, és rendkívül nagy ívet ad a művészi produkciónak, az ének. Első hallásra hihetnénk azt is, hogy egy hölgy áll a mikrofon mögött – ami ebben a műfajban kuriózumnak számít, azonban a felhőkön túlról megszólító, tiszta és bűntelen hang gazdája Julien Pras a bácsik sorát erősíti. Hihetetlen hangja mellett azonban megjelenése valóban kuriózummá teszi a gitáros-énekest, ugyanis kb. 150 cm magas lehet, a nyakában lógó zöldeskék gitár pedig ormótlanul nagynak tűnik hozzá képest – kissé olyan érzésem volt, mintha a gitár játszana az emberen. Julien az ének mellett ráadásul sokat, és jól szólózik – ezek a gitárszólók is kiemelendők, közel sem azok a tipikus fitogtatós metal-szólók, inkább befele fordítják az embert, de borultság nélkül. Összességében ezek szerves egysége sokkalta különlegesebbé teszi az érezhetően összhangban működő zenekart, mintha mondjuk női énekessel játszanának.

Remélem, lesz még szerencsénk  hasonló szellemiségű / zeneiségű csapat koncertjéhez a közeljövőben, mondjuk a Fekete Zaj Klub keretében :)

Egyébként ahhoz képest, hogy nem éppen a média által (beleértve a rock/metal médiát és közösségeket is persze) felkapott műfajt játszó zenekart láthattunk, hétköznap dacára is viszonylag szép számmal gyűltek össze az est folyamán a Roham Bárban.

A videókat tartalmazó lejátszólista egyik darabja a Turbo és Blind Myself tagot is tömörítő Vashenger (Light) akusztikus fellépése volt, mit ne mondjak, néhány megnyilvánulásuk pontos ellentéte volt annak, amit előzőekben a Mars Red Sky-ról írtam. Persze azért láthatóan jól voltak a srácok, el is mondták nekünk, hogy még mindig az Unicumot szeretik, és ott lesznek a bárpultnál, meg hogy énekeljük velük a refrént stb…

Mars Red Sky koncertvideók

Mars Red Sky: Marble Sky, Strong Reflection + Vashenger Light: Personal Jesus

Khuda + Rosa Parks, 2011.10.13. Blog Music Club

Dereng koncertfotók – A38, 2011.17.

A fentebb részben már említett zenekartagok pedig:

• Mestyán Ádám basszusgitáros (VHK),
• Bokros Csabi: (ex-IHM),
• Page dobos (Doomsday Funk),
• Nárcisz énekes (Novokain, Enrage.)

Dereng - A fényrelépés elmarad - A38

Dereng - 101-1, A38

AZ IHM egy olyan zenekar, akiknek viszonylag rövid idő alatt sikerült közel “kultikus” státuszt kivívni – relatíve széles spektrumú rajongói bázist szerezve maguknak – természetesen szövegviláguknak megfelelően leginkább talán a fiatal értelmiségiek , egyetemisták csoportja az Isten Háta Mögött álló legfőbb “erő”, na meg az átlagosnál eredetibb rockzenét kedvelő népek körében szintén népszerűnek számítanak.
Ezt kiválóan jelezte AZ A38 -on az IHM időszakos búcsúkoncertjére összegyűlt emberek száma is – a téli álomba merülés előtti utolsó fellépésen szinte végig kórusban énekelte kedvenceit a hallgatóság jó része. Persze főleg a Közelítő – távolító váltotta ki a legnagyobb üdvrialgást.
A koncert jó hosszú, talán két órás is megvolt, a végén a zárás természetesen az IHM nagy kedvencei, a VHK előtti tisztelgés volt. Az Aláírhatatlan Történelem így, az IHM tolmácsolásában is kiugróan erős, számomra egyértelműen a koncert csúcspontját jelentette. Itt egyébként a VHK és a Dereng basszusgitárosa, Mestyán Ádám, továbbá az ex-IHM és Dereng gitáros Bokros Csabi is besegített – végülis kéznél voltak mindketten.

Isten Háta Mögött – áttelelő koncert – fotók

Végül pedig a koncert zárásaként előadott VHK szám, az Aláírhatatlan Történelem – ezt már a hajó végéről kaptam el, így felbukkan néhány fej az előtérben, ráadásul nem is teljes…

IHM áttelelő koncert - Aláírhatatlan Történelem (VHK), A38

Idén január óta először játszott Budapesten a Vágtázó Életerő, a koncert különlegessége pedig a két zenekar közti átvezető dobolás volt, nem számoltam, hány dobos is ütötte egyszerre hangszerét, mindenesetre elég erőteljes volt, segítettek kialakítani azt a transz-hangulatot, amit különféle civilizációkban a sámánok szoktak, hogy aztán átadják a terepet a kirobbanó őserőnek, a végtelenbe vágtázó Zenének, ami a zenekart és közönséget gyakorlatilag száz százalékig összekapcsolja, és kizökkenti a mindennapok sekélyes dimenziójából. Természetesen ez most is sikerült.

Vágtázó Életerő (VHK) fotógaléria / Dürer Kert szabadtér, 2011.09.16.

Végül ajánlom pár képemet egy 3 évvel ezelőtti, szintén nagyon jól sikerült Vágtázó Életerő koncertről – ami a Dürer Kertes fellépéshez hasonlóan szabadtéri rendezvény keretében történt, méghozzá  a mátrai égbolt alatt: VHK – Fekete Zaj fesztivál

Digital Factor: túl sokat nem mondjuk láttam belőlük,  a nagyok árnyékában működő EBM / indusztriális zenekarnak tűntek nekem, bár közel se ma kezdték – a kilencvenes évek első harmadában már volt nagylemezük,  az ebből az időből származó számaik  szerintem a koncerten is erősebbek voltak, mint újabb testvéreik – akárcsak stúdióalbumaikon.

Conjure One: Rhys Fulber egyedül adta elő chilloutos programját, a női ének is a “gépekről” szólt, és bár közel sem volt rossz, de azért összességében hiányzott valami az élő előadásból. A ConjureOne nekem kicsit egy Depeche Mode-al kevert Deleriumot juttat az eszembe, alkotójához illően minőségi zene, viszont alaphangulat szükségeltetik hozzá.

A Front Line Assembly-t tekintve bár részben hasonló volt a mostani koncert az előzőekhez, hiszen nem telt el túl sok idő az előző budapesti fellépésük óta, a csapat is szinte ugyanaz, mint korábban (a dobost kivéve, Adrian White utoljára 2007-ben, a PeCsában dobolt Budapesten) , a különbség leginkább abban rejlett, hogy most nem egy adott lemezt turnéztattak, így egy igazi best of Front Line műsort kaptunk – amit már az igen erős kezdés (Gun) is jelzett. Bill Leeb nem kevés alkalommal állt a dobok mögé, és voltak olyan pillanatok is, amikor egyszerre hárman doboltak.

A FLA koncerten elhangzó számok közül néhány a teljesség igénye nélkül: Gun, Circuitry, Plasticity, Resist, Shifting Through The Lens, Angriff, Prophecy, Millennium, Liquid Separation, Mindphaser.

Már csak egy olyan FLA koncert a vágyam, ahol – mint régebben – sci-fi klasszikusokat vetítenek a háttérben (Szárnyas Fejvadász, Alien stb.) – na meg a konténert is visszahozhatnák egyszer – bár gondolom nem túl kényelmes a tengerentúlról cipelni (legfeljebb szerzünk nekik egyet :)

Tökéletes volt, mint mindig – a következőre is megyek, csak legyen mielőbb!

Front Line Assembly - Intro + Gun, Budapest, A38

Front Line Assembly - Shifting Through The Lens (részlet), Budapest, A38

Front Line Assembly - Liquid Separation Rhys Fulber-el, Budapest, A38

Conjure One / Rhys Fulber, A38

Konklúzió: zenélő postás nem egyenlő postászenész, ahogy nem minden kiskocsi postáskocsi – mert lehet akár guruló bőrönd, vagy nyugdíjas merci is.

A tester. koncerten a győri postások egy komplett, ezidáig kiadatlan pozvakowski. lemezt játszottak elejétől végéig, a falra és a postásbagoly mellé pedig a postások életét és a postások szakszervezeti üdültetését dokumentáló, továbbá az őszi- és nyári postásolimpián, a tavaszi kocsihajító és a téli postásszánhúzó-versenyeken készült filmeket láthattunk.

Remélem következő alkalommal (bár ez meglehetősen képlékeny a tester. együttes esetében) már postásbirkózás és csomagküldő-szolgálatos orgia és balatoni postásszörf is lesz majd a filmkockákon!

tester. koncertfotók

Void Ov Voices / Csihar Attila

Hexvessel koncertvideók

A Marionette ID fellépésének a vége felé sikerült sajnos odaérnem, talán két számot hallottam tőlük – azonban már itt szembeötlő volt a tömeg, a Tündérgyár koncertterme ugyebár nem túl nagy, és már ekkor látszott, hogy teltházas bulira számíthatunk.

A City Of Ships koncertje alatt ez még inkább megmutatkozott. Ők egyébként tudtommal már harmadszor jártak hazánkban, először az első, Düreres Rosetta koncert előtt, majd szólóban és most harmadszor – jómagam a két évvel ezelőtti koncertjüket láttam, ahhoz képest jóval tökösebbek, kiforrottabbak lettek zeneileg – a vonal egyébként valahol a grunge-nál kezdődik és a mai súlyos metállal zárul.

Rövid szünet után következett az est várva várt főattrakciója, a Rosetta némi soundcheck után ránkszabadította ezt az akár kozmikusnak is nevezhető, örvénylő zenét, ami persze már lemezen is kitűnő, élőben azonban dinamitként robban az űrbe. Egy Rosetta koncert mindenképpen esemény, jóval több, mint valami szimpla bulizós zúzás – persze ez a zenéjükre általánosságban igaz. Néha olyan érzésem van, mintha a legelszálltabb deep ambient hullámzásokat öntenék súlyos fémbe, a kettő pedig valami teljesen új elegyet hoz létre.

A színpadi felállás változatlan, a frontember Mike Armine bár egyetemen tanít (történelem, filozófia – szociológia vonalon talán), és tudtommal csak ásványvizet iszik, a színpadon azonban egy állat – gyakorlatilag szinte lehetetlen fényképezővel követni jellegzetes mozgását, így hát örülni kell minden viszonylag elkapott pillanatnak.

Koncertfotók, videók – Rosetta:

Egyelőre a Rosettás képekkel készültem el, illetve azoknak is csak egy részével, a jövőben lehet, kicsit módosulni fog a fotógaléria, illetve természetesen felkerül még a City Of Ships és a Marionette ID sorozat és remélhetőleg egy-egy koncerthangulatot bemutató kép is.

Rosetta - Ayil / Tündérgyár

Rosetta koncert, 2011. Budapest, Tündérgyár

Szar fesztivál koncertfotók: Wrong Side Of The Wall, fesztiválhangulat

A legjobb a táncra pördülő és bukfencező bácsi volt a Nadir koncertje alatt – kéne egy ilyen a Dürerbe és más helyekre is :)

Nadir - sz.a.r. fesztivál, 2011. - koncertvideók

Wrong Side Of The Wall koncert, Szarfeszt

Russian Circles – mindössze három ember, instrumentális muzsika a post-rock műfajt mívelő átlaghoz képest jóval “tökösebb” kiállással. Hátul a Duna, elöl a hangfolyam, enyhe szél a fedélzeten – nem is kellett ennél több. Maga a zene egyszer lebegett, máskor zakatolt – energia mindenesetre volt benne bőven.

… végül egy videó oldalnézetből:

Dirge, Rorcal, Our Existence Is Punishment, Thorn From Earth koncert

Alig két nappal a Weedeater / Zoroaster koncert után nem kellett sokat várni a következő doom metal estre – a francia Dirge és a svájci Rorcal következett a sorban, ráadásul részben azonos előzenekarral, ugyanis a Dürer Kertben tartott négyfellépős koncerten is az Our Existence Is Punishment volt az egyik vendég – a másik pedig a Torn From Earth.

Náluk maradva, eddig talán ez volt a legjobb Torn From Earth koncert azok közül, amit eddig láttam – többek között újabb számokat is játszottak – ezek közül az estét nyitó szerzemény fogott meg talán idáig a legjobban. Változások is voltak a Neurosist érezhetően nagyra értékelő csapat soraiban, ami tudtommal folytatódik, hiszen hamarosan a dobosuk helyére is új tag kerül. Jelen koncerten végre az énekesük sem végig háttal a közönségnek celebrált, ami szintén jó jel.

Az Our Existence Is Punishment  koncertje némileg más volt, mint a hétfői és bármely eddigi, ugyanis Tauszik Viktor (aki a zenekar tagjainak zöme mellett egyben a Nadir énekese is) most nem lépett fel az indusztriális hatású doom metalt művelő formáció koncertjén, így háromtagúra csökkent létszámmal játszották végig műsorukat – a Zoroaster előtti fellépés nekem személy szerint jobban tetszett, de negatívan abszolút nem lehetett értékelni – talán kissé több hardcore jelleg  szorult most  a zenébe, mint ezidáig.

A Rorcal volt az egyik legkülönösebb zene az utóbbi időben, amihez szerencsém volt élőben – ez a fájdalmasan súlyos, végletekig lassult és irtózatosan hangos doom metal a színpadi “díszletekkel” keverve nagyon komor összhatást eredményezett – ugyanis a svájci zenekar pár szál gyertyát helyezett el a színpadon világítás gyanánt, továbbá a sűrűn működésbe lépő füstgép egyaránt hozzájárult a szeánsz-hangulathoz. Időnként pedig, amikor a zene szeletelősebb, netán gyorsabb részbe csapott át, egy-egy rövidebb, hosszabb pillanat erejéig villogó fényekkel tették felkavaróbbá zenéjük hangulatát.  Meg kell hagyni, a mai black metal csapatok zöme (akár “post”, akár “true”, akár-akármi) elbújhat mellettük, és itt most nem a körítésre gondolok, hanem arra a vészjósló hangulatra, amit teremtettek ezek a (színpadon kívül amúgy nagyon laza és barátságos) svájci fazonok. Igazából az egész csapat száz százalékos koncertet adott, kiemelni külön senkit nem kell – bár az énekes igen egyedi, főleg a legújabb, mindössze egy számot felvonultató Heliogabalus lemez óta kicsit black metalra emlékeztető hangja azt hiszem sokakban megmaradt. A Rorcal volt tehát az est folyamán az első zenekar, akinek fellépését nagyon bánhatja, aki szereti a sötétebb tónusú súlyos zenéket, és kihagyta. Még nem túl sokan ismerik őket idehaza, viszont zenéjükkel sok “nagy nevet” simán maguk mögé utasítanak. Minőségi, egyedi, apokalipszis utáni hangulatú zene egy sivár, fekete Földről – kompromisszumok nélkül.

Kissé több átszerelés után jött az est fő-fellépője, a Dirge – szintén azok csapatok sorát erősítve, akiknek nem cseng túl ismerősen a neve – pedig hát 17 éve vannak a pályán, ennek ellenére sokan szeretik őket holmi Neurosis hatású “post-metal” bandaként aposztrofálni, amikor elég rég kiforrott stílussal rendelkeznek, amit még bőven a mai “post-őrület” előtt begyakoroltak – azonban valószínűleg nincs mögöttük akkora apparátus, mint tengerentúli társaiknak.  A durva ének és a málházós témák persze ott vannak, de ettől még nem lehet egyértelműen besorolni őket egy kategóriába – ráadásul a zene hangulata is alapból más, azért itt – akár a Rorcal esetében – jócskán érezhető, hogy európai csapatról van szó – az európaiak ebben a műfajban többnyire hűvösebb hangulatú zenét játszanak, mint a túloldal művészei.

A Dirge fellépése egy eléggé begyakorolt, precíz műsor volt – kiforrott, “komoly” zenével és vetítéssel a háttérben – ami azért valljuk be, pl. a Pozvakowski. vetítésekhez képest kevésbé volt izgalmas, de a zene komor és hűvös hangulatához kiválóan illeszkedett.

A Rorcal és a Dirge koncertje egyaránt élményszámba ment, maradandó volt és egyiket sem lehet mindennapi eseményként értékelni. Jó lenne, ha ezt többen is felfedeznék, mert közönsége bőven volna (van) ennek a zenének, ráadásul még azt sem lehet mondani, hogy drágák lettek volna a koncertjegyek (épp ellenkezőleg) – mondjuk az igaz, hogy elég tömény hét volt ez koncertfronton.

A következő magyar doom fellepő a Haw volt, es most mintha ők is keményebben, töményebben adták volna elő a programot – dehát a SúlyIsten megidézésén nem is lett volna illő máskent… (ez volt a déli verzió, természetesen a bendzsó sem maradt el.)

Az átszerelés közben aztán egyszercsak basszusdörgésre lettünk figyelmesek, ami egyertelműen jelezte a doom metal est egyik főattrakciójának számító Zoroaster beálltát – jómagam elsősorban miattuk jöttem, természetesen nem is okoztak csalódást – és még csak a beállásnál tartunk…

Természetesen maga a Zoroaster koncert igen dörgedelmesen folytatódott, ez a 3 arc hihetetlen, mit művelt – ráadasul a zene kis túlzással teljesen más élőben, mint lemezen. Az amerikaiak többnyire tiszta őrultek a színpadon, pörögnek, rendkívül lelkesek – a dobos (aki egyébkent az előterben volt a cájggal, ez külön tetszett lévén erősen dob-orientált vagyok) nem egy ütőt tört szét / repesztett meg.

Zoroaster koncertvideók - Tündérgyár

2011. 04. 25.

Azon gondolkodtam, vajon lehet-e még mindezt fokozni, de hamar rájöttünk, hogy bizony lehet. Szóval megérkezett Jason, a Sárkány, és a Weedeater folytatta a sludge / doom mocsárzenét egy kis rock’ n’ rollal nyakönöntve (na azért durvára tessék gondolni) – a sokszor valami újkori Lemmynek is becézett Dixie’ Dave Collins bandzsa képe és a szintén igen energikus (és züllött) csapat mocsárjárása feltette az estére a koronát – olyannyira, hogy szinte már sok is volt :)

A mostani fellépés érdekessége, hogy a játékidő legalább harmadát friss szerzemények tették ki – ezek közül az egyik már ismerős lehetett a Pozva koncerteket látogató népeknek, ez a remekbe szabott szerzemény zúzós kezdésével és dallamosabb, nyugodtabb középrészével messziről kicsit a Perky világát idézi, ez persze közel sem jelent önismétlést, inkább a zenében lévő energia és a melankólia kettőssége, valamint a változatos, izgalmas dalszerkezet az, ami hasonlóvá teszi a tavaly bakeliten és CD-n is megjelent szerzeményhez.
A többi ropogós szerzemény pedig tovább erősíti a Pozvakowski. kísérletezős és “progresszív” jellegét, ugyanis ahelyett, hogy önismétlésbe kezdenének, valami olyat is belecsempésznek, ami ezidáig ilyen formában nem szerepelt még a csapat repertoárjában, ezzel együtt tökéletesen illeszkedik is az eddigi életművükbe. Zajok, dallamok, erőteljes gitárok.Várom már ezt a lemezt!

Amit fontos megjegyezni, hogy nem csak az új számok miatt volt jó a koncert, hanem a hangzás is teljesen rendben volt (az A38-on ezt korábban nem mindig tapasztalhattuk, bár ez egyértelműen nem az ő hibájuk) – másrészt végre a vetítés is tökéletesen láthatóvá vált.

Pozvakowski. koncertfotók @ 2011.02.24. A38

pozvakowski. koncertvideók - A38, 2011.02.24.

1. pozvakowski. newsong 1

2. pozvakowski. newsong 2

3. Berlin

4. Tester

Hírek, aktualitások és egy kis visszatekintés pozvakowski. módra:

Pozvakowski. blog

pozvakowski.hu

A Tündérgyár nagynak nem nevezhető koncertterme és előtere már az első fellépő, a Stereochrist ex-énekese vezette Haw színpadra lépése előtt jó félórával telt házzal fogadott minket. Feltehetően az ingyenes belépés is hozzájárult ehhez – mindenesetre jó volt látni, hogy egy doom / sludge koncerten ilyen szép számmal gyűltünk össze (annak ellenére, hogy azért nem volt agyonreklámozva a dolog). A sokaság legfeljebb a mellékhelyiség használata terén volt kellemetlenebb, hiszen nem kis időbe tellett, mire bárki sorra került – lényegesen nagyobb sor állt a retyónál, mint a pultoknál.

Haw koncertfotók

A Haw zenéje sallangoktól mentes doom / stoner, talán a Down világához áll a legközelebb. Ennek megfelelően egy kis déli ízt is felvonultatnak, amit az egyik számban előkerülő bendzsó tovább erősít. Ha jól tudom, körülbelül egy éve létezik a zenekar, én a második, 2010-es Fekete Zajon láttam őket először. Korrekt, hangulatos koncertet adtak.

Howl koncertfotók

A Howl bár egylemezes (pontosabban másfél lemezen, hiszen egy EP-t is kiadtak korábban) mivolta ellenére elég kiforrott zenét játszik, Full Of Hell című lemezük rendesen megdörren – élőben azonban ezt is megfejelik, erőteljes zenéjük energikus és lelkes színpadi játékkal párosulva meggyőzte a magyar közönséget is. Én talán erre a zenére mondanám, hogy modern metal – mert bár leginkább a sludge jelzővel szokták őket jellemezni, azért egy kicsit rock n’ rollosabb az összhatás – továbbá riffcentrikus zenéjük hallhatóan több forrásból táplálkozik. Mindez valahol az est főzenekarára, a Black Tusk-ra is igaz. A Howl énekese, Vincent Hausman egyébként korábban egy Driven nevű hardcore csapatban játszott, akikkel ráadásul kb. 10 éve játszott is Budapesten, méghozzá a Jailhouse klubban, ami a mai Tündérgyár környékén volt. A Howl fiatal zenekarnak számít, viszont ettől függetlenül érezhető volt, hogy nem most kezdték a zenélést, és van mögöttük színpadi tapasztalat.

Howl koncertvideó, Tündérgyár

A Black Tusk, mint az este főattrakciója pedig még az eddigieket is megfejelte – a kiabálós, csúnya bácsik még csúnyább zenével és nagyobb vehemenciával csaptak a húrok közé. A sludge alapok esetükben egy kis hardcore körítést kapnak, de akár mondhatnánk punkot is – mindenesetre a sebesség alapból nagyobb, mint a Howl és a Haw esetében, a zene pedig feszes és laza is egyszerre. A műsor tökéletes volt, kb. háromnegyed órát játszhattak, de abban nem volt üresjárat. A dobos pedig egyenesen zseniális volt, az alapritmusokat módszeresen, szépen díszítette kisebb-nagyobb pakolásokkal.

Black Tusk koncertvideó, Tündérgyár

Végül pedig ami összességében igaz ezekre a zenekarokra (és a nem is oly régen itt járt Khuda, vagy a Talbot tagjaira), hogy szinte tapintható esetükben a zene szeretete – szerencsére egyre többen vannak azok, akik nem a letöltések miatt nyafognak, hanem a nyakukba veszik a világot, és otthonuktól távol eső kisebb-nagyobb klubokban játszanak – rendkívüli lelkesedéssel.

A közeljövőben pedig a negyedik lemezük elkészítése végett stúdióba vonulnak, de 2010. november 1-én ismét láthatjuk a élőben pozvakowski. műsorát, mégpedig a japán Acid Mothers Temple előtt az A38 állóhajón.

Ha pedig épp nincs koncert, a Sferic Waves videója mindenképp felidézi a 8mm-es kamerák segítségével a falra kerülő mozit, illetve egy teljes bulgáriai koncert is megtekinthető a streamer.bg oldalon, ahol az In The Palace névre keresztelt rövidfilmes fesztivál keretében léptek fel és egy jó nagy vászonra vetítették a Szeredics-filmet.

Pozvakowski. koncert

Mozi és szörf – jó lenne már látni őket “főműsoridőben” is egyszer!

Hton koncert

Fotók a szerb post-rock zenekar műsoráról

Callisto koncert

A finn keresztény súlyosmetal csapatról készült fotók

Az esztergomi iparimetálosok születésnapi koncertje

Bedlam koncert – fotók:

A hazai technikás metal  kultikus alakjai újra a színpadon