Rosetta koncert a Tündérgyárban

Rosetta koncertRosetta, City Of Ships, Marionette ID – Tündérgyár / Bálványvér Booking 2011.07.07.

A Marionette ID fellépésének a vége felé sikerült sajnos odaérnem, talán két számot hallottam tőlük – azonban már itt szembeötlő volt a tömeg, a Tündérgyár koncertterme ugyebár nem túl nagy, és már ekkor látszott, hogy teltházas bulira számíthatunk.

A City Of Ships koncertje alatt ez még inkább megmutatkozott. Ők egyébként tudtommal már harmadszor jártak hazánkban, először az első, Düreres Rosetta koncert előtt, majd szólóban és most harmadszor – jómagam a két évvel ezelőtti koncertjüket láttam, ahhoz képest jóval tökösebbek, kiforrottabbak lettek zeneileg – a vonal egyébként valahol a grunge-nál kezdődik és a mai súlyos metállal zárul.

Rövid szünet után következett az est várva várt főattrakciója, a Rosetta némi soundcheck után ránkszabadította ezt az akár kozmikusnak is nevezhető, örvénylő zenét, ami persze már lemezen is kitűnő, élőben azonban dinamitként robban az űrbe. Egy Rosetta koncert mindenképpen esemény, jóval több, mint valami szimpla bulizós zúzás – persze ez a zenéjükre általánosságban igaz. Néha olyan érzésem van, mintha a legelszálltabb deep ambient hullámzásokat öntenék súlyos fémbe, a kettő pedig valami teljesen új elegyet hoz létre.

A színpadi felállás változatlan, a frontember Mike Armine bár egyetemen tanít (történelem, filozófia – szociológia vonalon talán), és tudtommal csak ásványvizet iszik, a színpadon azonban egy állat – gyakorlatilag szinte lehetetlen fényképezővel követni jellegzetes mozgását, így hát örülni kell minden viszonylag elkapott pillanatnak.

Koncertfotók, videók – Rosetta:

Egyelőre a Rosettás képekkel készültem el, illetve azoknak is csak egy részével, a jövőben lehet, kicsit módosulni fog a fotógaléria, illetve természetesen felkerül még a City Of Ships és a Marionette ID sorozat és remélhetőleg egy-egy koncerthangulatot bemutató kép is.

Rosetta - Ayil / Tündérgyár


Rosetta koncert, 2011. Budapest, Tündérgyár


About the Author

J. Ádám - zene és webmegszállott, természetfotós, viharvadász és zugfilozófus. Nem látod a friss cikkeket, fotókat? BlogIsztánt megtalálod a facebook-on, de ha jobban tetszik, kövess minket a Google+-on, vagy a rövidebb frissítésekért a twitteren!

5 hozzászólás to “Rosetta koncert a Tündérgyárban”

  1. […] Kicsit bővebb beszámoló, képek stb.: Rosetta, City Of Ships, Marionette ID koncertfotók, videók […]

  2. […] képeket egyelőre pl. itt találtok.) <object style=”height: 390px; width: 640px”><param name=”movie” […]

  3. […] koncertről megjelent három beszámoló menetközben, íme: postrock.hu blogisztán […]

  4. Szerintem az első koncerten ivott, valami töményesüveggel egyesült viszonylag gyakran, de lehet csak pózerkedett és víz volt benne. Vagy Bambi.
    Egyébként gimiben tanít.

  5. Köszi a korrigálást. Igen, a töményesüvegben szerintem víz lehetett – bár visszaemlékezve a Düreres Rosettára, ott talán egy kicsit jobban fel volt pörögve koncert előtt / után – nem csak közben.

Leave a Reply