Schmidt Éva – A Hagyaték

Schmidt Éva - A Hagyaték Kicsit visszakanyarodnék az uráli szálra, hiszen az egy olyan kultúrális és földrajzi régió, ahol számos nép otthonra lelt ethnogenezise folyamán – így az uráli (ugor) népek mellett számottevő a türk népek jelenléte, de egykor az észak-iráni népek hatása is igen jelentékeny volt. A jól ismert (az iskolában is unalomig tanított) nyelvi családfa, ami szerint finnugorok vagyunk, keleti ágként jelöli a hanti és mansi népeket (ők lennének az ugorok), de a távolság, ami köztük és a nyugati finnek közt fennáll, már ezen is látszik – azaz igencsak nagy. Talán, bár ez biztos támadható hasonlat, akkora lehet, mint az indoeurópai nagycsaládon belül mondjuk az angolok és a perzsák/afgánok/indiaiak közti nyelvi- és kultúrális távolság.

Valahol ide tartozik még, hogy Schmidt Éva maga is úgy gondolta, hogy gyökereinkben ugyanakkora jelentősége van az ugor, mint a türk vonalnak. Az Urál vidéke pedig, ahogy fentebb is említettem, népek olvasztótégelyének számít már időtlen idők óta: korábban az ős-európaiak, paleoszibériai népek – majd részben az ő keveredésükből születő uráliak különböző csoportjai mellett a Mongol-felföld irányából több hullámban nyugatra áramló törökség már legalább a hunok óta e térség alapvető nép/nemzetségalkotó tényezőjévé váltak.

Schmidt Éva már gyerekkora óta igen fogékony volt e világ felé, ezt a korábban róla készült filmek kitűnően be is mutatják (lásd: Sámánmítosz 1/2.)

Most nem térnék ki a teljes életpályájára, azonban érdemes megemlíteni, hogy ő volt az, aki a térségben folklór-archívumot alapított, és elkezdte összegyűjteni a hantik látható és kevésbé látható világának élő, a hagyományokban létező vagy a kettő egyvelegeként értelmezhető mindennapi szellemvilág dokumentumait. Az ő munkásságának nyomán kezdett el újjáéledni valamiféle nemzeti öntudat, ami ugyan el nem tűnt, de jócskán a felszín alá került a szovjetkorszakban.

A jelentős fordulat azonban akkor állt be, amikor Schmidt – lelkének egy részében legalábbis – hantivá vált. Az elmondások szerint a helyiek meglátták benne azt a személyt, aki valamilyen módon kapcsolatban áll az ő belső világukban, az őket körülvevő természetben létező szellemekkel. Ez az út természetesen nem volt könnyű – s idővel tragikus véget ért – a mi nyugati gondolkodásunk szerint legalábbis. A kazimi hantik között gyűjtött anyag jelentős részét – Schmidt végrendeletének és a hanti hitvilág által megkívánt szokásoknak megfelelően – el kellett égetni. Az öngyilkosságot követően a folklórarchívum dolgozószobájában lévő összes hétköznapi használati tárgy, könyv, és maga a néprajzi gyűjtemény is – szintén a végrendeletben foglaltak szerint – a környék “konkurens” sámánasszonya által került megtisztításra és kiválogatásra – részben ő döntötte el, mi az, amit el kell égetni, és mi az, ami maradhat.

Maga a gyűjtemény  pedig rendkívül nehéz úton került Budapestre, azonban ez még mindig nem jelentette azt, hogy feldolgozhatóvá is került, hiszen gyűjtője bizonyos okokra hivatkozva – 20 évre zároltatta.

Minderről azonban a továbbiakban beszéljen helyettem a Schmidt Éva hagyatékáról és életéről, munkásságáról szóló film, amiből fény derül a történtekre és az események keretében az uráli népek hitvilágára is.

Végül álljon itt egy megjegyzés a film margójára napjaink cserépdarabokból összetákolt ezo-miszticizmusának kapcsán.
Szerencsére maga a történet, bár kétségkívül a sámánsággal áll kapcsolatban, nem lesz vonzó a ma burjánzó ál-ezoterikus, lila (pénz)ködben úszó áramlatok követői számára: itt nincs stresszoldás, nincs eszeveszett boldogságkergetés, sem pedig bediktált kiegyensúlyozottság-séma. Az egészségmegőrző-bio-biznisz teljes mértékben kilőve.

About the Author

J. Ádám - zene és webmegszállott, természetfotós, viharvadász és zugfilozófus. Nem látod a friss cikkeket, fotókat? BlogIsztánt megtalálod a facebook-on, de ha jobban tetszik, kövess minket a Google+-on, vagy a rövidebb frissítésekért a twitteren!

Leave a Reply