Természetfotók
Tájképek, természetfotók, makrók
Az ide tartozó aloldalakon az utóbbi években készült természetfotóimból válogattam össze egy adagra valót, a képeket igyekszem “tematikusan” csoportosítani. A tájképek mellett több közeli, makró fotót is készítek, melyek zömét szintén a természetfotók alatt jelentetek meg, hiszen ezen kompozíciók keretében számtalan növény, természeti képződmény (kövek, talaj, víz…) jelenik meg - számtalan más tárgyú kép mellett.
A Magyar Puszta - az Alföld képekben
A magyar Alföld tulajdonképpen a végtelen eurázsiai füves puszták egyik utolsó szeglete, a népek országútjának célállomása, ahol már legalább két évezreddel ezelőtt megjelentek a keleti íjfeszítő népek. A szkíták és szarmatáktól kezdve a hunokon és korai germánokon, rómaiakon át az avarok és magyarok betelepülésén keresztül a kunokig és jászokig ez a Föld (pontosabban az egész Kárpát-medence) magába olvasztotta Európa és Ázsia népeinek jelentős részét.
Az Alföld azonban nem volt mindig pusztaság, errefelé egy igen kiterjedt vizivilág nyújtott megélhetési lehetőséget a vidék emberének. Valaha ligetes tölgyerdők is tarkították ezt a tájat, ma már csak néhány elszórt gyöngyvirágos tölgyes tanúskodik az egykori változatosságról. Természetfotóim közül az alábbi sorozat valamelyest sejteti, milyen is lehetett az Alföld, és a kiskunsági puszta azokban az időkben.
Nagykunság - Hortobágyi Halastavak
- A Hortobágy madárvilága
- A Hortobágy az egyik legjelentősebb Nemzeti Parkunk, egyrészt a magyar Puszta, másrészt a különleges élővilág miatt. Ez utóbbi alatt elsősorban a madarakat emelném ki, hiszen a Halastavak és környéke - ahhoz képest, hogy igazából mesterséges - a vonuló madaraknak egyik legjelentősebb élőhelye. A teljesség igénye nélkül az alábbi madarakat figyelhetjük meg: Fattyúszerkő, Kárókatona, Kis Kócsag, Nagy kócsag, Szürkegém, Kanalasgém, Üstökösgém, Bakcsó, Bíbic, Réti Sas, és nagy szerencsével akár Borzas Gödényt (Pelikán) is lencsevégre kaphatunk, valamint ősszel nagy csapatokban érkeznek a Darvak.
Hegyek, hegységek, dombvidékek
Vértes hegység - tavaszi és őszi tájképek, természetfotók, makrók





