Karancs-Medves környéke

Nagykő, Kiskő, Szerkő - Bárna, ÉK-Nógrád megyeA következő fotógaléria a Bárna községtől (ÉK Nógrád megye – Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék szomszédságában) nem messze található Nagykő, Kiskő, Szer-kő környékén készültek. Maguk a hegyek a Karancs és a Medves szomszédságában vannak, azonban nem sikerült megtudnom, kőzettanilag ezekhez tartoznak-e. A Mátra és a Cserhát is elég közel van innen, a hely hangulata talán leginkább a Cserhátra emlékeztetett. A magaslatokról a Tátra és a Bükk is látható az említett hegységek és a Hevesi-dombság mellett. Az ország talán egyik leghidegebb helye, az első fagyok már jóval korábban beköszöntenek, mint máshol – ez a “korábban” tudtommal október közepét jelenti – mi november elején jártunk itt, leveleket már nemigen láttunk az erdőket alkotó fákon (kivétel persze a betelepített örökzöldek és az őshonos borókák). Hamisítatlan Észak-Magyarország: különös hangulatával, nagy távlataival kiemelten ajánlott az elvonulást kedvelő és természetszerető embereknek.

Ez a terület – akár Bárna – elzártságánál fogva eléggé kiesik a szokásos kirándulóhelyek közül, így természetesen nem sok emberrel találkoztunk. A hegyek egykor vulkánok voltak, ennek emlékét őrzik a fekete bazaltkövek, de a Bárna mellett található Szerkő (a helybeliek Szérkőnek hívják) alkotóeleme a környezetétől eltérően homokkő. Egy-két helyen kissé olyan érzése van az embernek, mintha a Kiskunságot felpakolták volna a hegyekbe – ráadásul a borókák mellett még cselőpókok is élnek errefelé (szintén sztyepi faj, Magyarország legnagyobb pókját tiszteljük személyükben).

Leave a Reply