Apajpuszta
Felső-Kiskunsági Puszta >> Apaj
Apajpusztán található Magyarország talán legnagyobb összefüggő ún. szoloncsák-szikes pusztája – ez az élőhely számtalan ritka növényfajjal (orchideák: Pókbangó és kosborfélék), és jelentősnek mondható túzok állománnyal rendelkezik, emellett a madármegfigyelők egyik kedvenc területe, hiszen az egykor lápos – mocsaras terület tájrekonstrukción esett át, az egykori halastavak kezdenek egyre inkább a természet részévé válni. A tavaszi, nyári időszakban, amikor szinte az egész Kiskunság területén magas a belvíz, Apajpusztán is csak a jellegzetes szik-padkák állnak ki a vízből, így már akár a Kunszentmiklóst és Kiskunlacházát összekötő útszakaszról is láthatjuk a békákat gyűjtő kócsagokat.
Apajpuszta télen, hó alatt
Apajpuszta nyáron
A nyári melegben a csatornából átemelt víz elpárolog a pusztán, így megjelennek a jellegzetes szikpadkák, kivirágzik a szóda, amit az Alföld lakossága régen még összegyűjtött szappankészítés céljából. A két galéria képeinek nagy része a halastavakat leszámítva (Apajpuszta / Ürbő a tanösvény mentén) kb. ugyanott készült, Kunszentmiklós határától párszáz méterre, a 31-es csatorn mentén – időben a különbség két év és egy hónap.
Apajpuszta – naplemente a szikesben.
Tags: Apajpuszta, szikes puszták
MEGOSZTÁS:




